Megjelent a teljes Új Pátria sorozat

Zene

 

Hatalmas feladatra vállalkoztak a Hagyományok Háza és a Fonó Budai Zeneház munkatársai: a teljes Kárpát-medence hangszeres népzenéjéből készítettek reprezentatív válogatást az Utolsó Óra program keretében gyűjtött több ezer órányi anyag felhasználásával. A Jövőnk öröksége XX. ? XXI. elnevezésű projektet az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 800 ezer euróval (kb. 220 millió forinttal) támogatta: ebből többek között 50 CD jelenik meg Új Pátria néven - az első 28 CD-t augusztusban mutatták be a sajtónak, a hiányzó 22 lemez pedig már megérkezett a nyomdából, így teljes az 50 darabos sorozat. Az első 28 CD-n például erdőalji, észak-mezőségi, gyergyói, szilágysági, vízmelléki, zempléni, szatmári népzene, a most elkészült 22 lemezen pedig többek között borsodi, vajdasági, Kassa vidéki, Kis-Szamos menti muzsika hallható.

A több ezer órányi felvételből az adott tájegységeket tökéletesen ismerő szerkesztők (Agócs Gergely, Árendás Péter, Avar Panni, Bodor Anikó, Juhász Zoltán, Kelemen László, Konkoly Elemér, Németh István, Pávai István, Vavrinecz András, ifj. Vitányi Iván) válogatták ki azokat a felvételeket, amelyek leginkább megidézik egy-egy vidék hangszeres népzenéjének jellegzetességeit, hangulatát, sokszínűségét.

A CD-k egyelőre 1000-1000 példányban jelennek meg, ezekből 400 darabot Európa nagyobb könyvtáraiba, zeneiskoláiba, folklórarchívumaiba juttatnak el, hogy a kontinens bármely pontján megismerhető legyen a magyar népzenei kincs (a felvételekbe bele lehet hallgatni a www.utolsoora.hu honlapon, 2011 márciusára pedig a teljes gyűjtés meghallgatható, kutatható lesz a Hagyományok Háza honlapjáról / www.hagyomanyokhaza.hu / elérhető adatbázisban). Az érdeklődők a Fonó Budai Zeneház hamarosan induló webáruházában kedvezményes előfizetési akció keretében vásárolhatják meg a CD-sorozatot, a bevételt a program folytatására fordítják.

A Fonó és a Hagyományok Háza távolabbi tervei között szerepel, hogy amint sikerül a munka anyagi fedezetét előteremteni, ismét kiadják a korábban az Új Pátria sorozatban megjelent 18 CD-t. Ezen kívül újabb lemezeket is szeretnének megjelentetni, hiszen az Utolsó Óra gyűjtései közül még kiadatlan például Bálványoscsaba, Csabaújfalu, Alsójára vagy éppen Aknaszlatina hangszeres népzenei öröksége. További terv, hogy a táncgyűjtésekből is kiadnak egy DVD-sorozatot.

 

További információk: www.utolsoora.hu