Megjelent a Zuboly uj lemeze

Zene

Három év elteltével új lemezzel jelentkezik a jazz- és népzenészként, zeneszerzőként, karnagyként és tanárként egyaránt elismert Ágoston Béla együttese, a 2005-ben alakult Zuboly, melyet sokan Magyarország legkorszerűbb népzenei formációjaként tartanak számon. A Virágoztass engem címet viselő hangzóanyagot - az Értem a kujonságot című 2007-es bemutatkozó albumhoz hasonlóan - a Lovasi András nevével fémjelzett Megadó Kiadó gondozza.

 
A második lemez a Zuboly egy igen érdekes korszakát örökíti meg: az elmúlt években ugyanis gyakorta változott a felállás, így az alakulófélben lévő, vagy már késznek tűnő számok is állandóan változtak az eredeti elképzelésekhez képest, egészen az utolsó pillanatig. A zenekarvezető szerint  részben ettől lett olyan színes a végeredmény, és egy csöppet sem bánja, hogy kicsit körülményesebb volt így albumot írni. "Csak az volt a fontos, hogy megmaradjon zubolyosnak" - meséli Ágoston Béla.
 
A Virágoztass engem című lemezen hallható jó sok magyar népzene, dalok Rózsa Sándorról, a pálinkáról és a dunai csángókról, Kispál és a Borz- és Hófehér Jaguár-feldolgozás, pop, rock, jazz, drum and bass, hiphop és technós alapok. "Ez így együtt ijesztően hangozhat a diszkómulatósoktól elgyötört magyar füleknek, de ha a népdaltechno a kannásbor, akkor a Zuboly zenéje olyan, mint a dohány, amely nem káros, mert életerő van benne. Benne van a víz, amikor megnyálazzuk, benne van a tűz, amikor meggyújtjuk, benne van a növény, amely a földből nőtt ki, és ott a levegő, amely elindul a csövön át - az ötödik elem: a szív. Könnyen rá lehet szokni" - állítja a zenekar-alapító. A lemezt egyébként már több mint egy éve felvették, néhány feldolgozás jogdíjproblémái miatt azonban mostanáig csúszott a megjelenés. Ágoston Béla szerint így legalább volt ideje érlelődni a zenének. "Már pezsegnek az új ötletek, de még a 2008-as állapotot firtatjuk. Finom."
 
A zenekarban Ágoston Béla (szaxofon, duda, ütőgardon, brácsa, ének) mellett Benke Ágoston Félix (dob, cicélő, tilinkó, doromb, ének), Busa Pista (beatbox, rap, ének), Hock Ernő (bőgő, ének) és a legfiatalabb zu-boy, Szarvas Dávid (konga, csörgő, beatbox, rap, ének) az alaptagok, akiknek muzsikáját a lemezen vendégek teszik színesebbé - köztük a sokoldalú MC-énekesnő, Polnauer Flóra (Polly Flow, Planet 55).