Menyegző a Művészetek Völgyében

Zene

 

(MTI) Az udvart a kapolcsi felső iskola udvarán rendezik be. A délelőtti lakodalmasra 2?14 éves gyerekek jelentkezését várják: lehet belőlük menyasszony, vőlegény, vőfély, vagy akár szakács.
    

A gyerekek inkább szeretnek részesei lenni a szokásnak, mint a nézőtérről figyelni. Mi adjuk a viseletet, az eszközöket, és meglátjuk, mit kezdenek vele ? mondta Héra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke. 
    
Délután a bagi népi együttes segítségével játsszák újra a hagyományos lakodalmast, amelybe több udvar is bekapcsolódik a Művészetek Völgyében. Bagon az 1930-as évek óta szervezett a hagyományőrzés, a szokások, táncok gyerekről idősre szállnak; minden generációt képvisel a népi együttes. A Művészetek Völgyében nem színpadi viseletben, hanem a korosztálynak megfelelő hétköznapi, régi öltözetben jelennek meg.
    
A menyasszonyt a Palya-udvarban öltöztetik át, míg a vőlegényt Katlan Tóni kocsmájában búcsúztatják el a legények. Aztán elindulnak a Palya-udvarba kikérni a menyasszonyt, majd onnan a lakodalmas menet a Muharay-udvarba kíséri a párt. Ott aztán kezdetét veszi a táncos mulatság.
    
A lakodalmat azért választotta témának a Muharay-udvar, mert ez igazi vidám, sokszereplős ünnep, amelyben mindenki szerephez juthat; a szervezők a közönséget is bevonják a hagyományok felelevenítésébe: bárkiből lehet vőfély vagy násznép, részesévé válhat az önfeledt szórakozásnak, miközben felidézi, megismeri ősei viseletét, tárgyait, szokásait ? magyarázta Héra Éva.    
    
Tavaly a Művészetek Völgyében a nász egy érdekes momentumát sikerült felidézni: mivel szakadt az eső, beszorultak a templomba, ahol az új asszony áldásának szokását hívták életre. Különleges, emelkedett hangulatú esemény volt ? idézte fel a szövetég elnöke.