Nagycenkről Sopronba költözik a Széchenyi Vágta

Zene

 

(MTI) - A vágtának két éven át otthont adó pálya ugratásra kiválóan alkalmas volt, galoppversenyekhez azonban nem - indokolta a döntést Anday-Greese Marietta főszervező, megjegyezve: ebből több baleset is származott. Mint mondta, két éve, az első futamon olyan súlyosan megsérült az egyik ló, hogy azóta ápolásra szorul, míg tavaly egy elbukott állat olyan reménytelen állapotba került, hogy helyben el kellett altatnia az orvosnak.    

 
Kilenc induló már jelentkezett, de nincs kétsége afelől, hogy együtt lesz a minimális, tizenkettes indulói létszám - árulta el a főszervező. Nem vállalkozott annak megbecsülésére, hányan látogatnak majd ki a vágtára, mondván, két éve ötezer, tavaly a rossz idő miatt hatodennyi fizető vendégük volt.    
 
A szervezők közlése szerint az augusztus 25-i eseményt egész napos családi programnak szánják. A délelőtt 11 órakor kezdődő előfutamokat helyi vadászkürtösök koncertje és női lovasbemutató vezeti fel; ezeket délelőtt az előfutamok, délután két órától pedig a középfutamok követik.    
 
Délután öt órakor indul a döntő mezőnye; az itt legjobban szereplő két ló és lovasa, valamint a rendezőnként járó egy-egy szabadkártya birtokosa képviselheti Sopron környékét a budapesti Nemzeti Vágtán.    
 
A versenyen kívüli indulás lehetőségét Erőss Péter, a brandmajori lovasközpont tulajdonosa kapta meg. Elmondta: 12 éves, Panka nevű félvérével indul majd a fővárosi viadalon. A lovat évek óta arra használják, hogy gyerekeket szoktassanak rajta a nyeregben üléshez, így most egy hónapos edzéssel épp robbanékonyságát fejlesztik.