Negyven gyerekcsoport megtáncoltatja Szegedet

Zene

(MTI) - Az ország minden részéből érkeznek együttesek, így jönnek Székesfehérvárról és Kalocsáról, vajdasági csoportok érkeznek Bácskatopolyáról, Adáról és Szabadkáról, mellettük sok Csongrád megyei együttes is színpadra áll.
    

A fellépő csoportok a Kisszínházban tartják előadásukat. Azokat zsűri értékeli, majd annak alapján állítják össze a vasárnap esti gálaműsort a legjobb produkciókból. Azt a Szegedi Nemzeti Színházban rendezik.
    
A fesztivált azzal a szándékkal hívták életre már több mint két évtizede, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsenek a kisebb Csongrád megyei néptánccsoportoknak. A rendezvény azonban az évek során számtalan új együttessel bővült, és azok egyre nagyobb számban járnak vissza a Tisza-parti városba.