Nemzetközi folklórfesztivál Nógrád megyében és Szlovákiában

Zene

 
A magyar fellépők mellett Bulgáriából, Szlovákiából, Ghánából, Szerbiából és Lengyelországból érkező néptáncegyüttesek, illetve népi együttesek műsorait is láthatják az érdeklődők. Nógrád megyében Somoskő, Salgótarján, Bánk és Mihálygerege, míg Szlovákiában Fülek, Losonc és Ragyolc ad helyet a fesztivál programjainak.
    
A megnyitót Somoskőn tartják pénteken a Váralja téren, aznap este a fesztivál külföldi együttesei lépnek fel Salgótarján Fő terén. Az idei program jelszava ez lesz: "Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét!"
    
A szombati Szomszédoláson a szlovák Podpol'anec Néptáncegyüttes lép a bánki víziszínpadra, a füleki közönséget pedig a bolgár Bogovitza, a füleki Rakonca, a szerb Safárik és a ghánai Sankofa előadói szórakoztatják. Az esti losonci gálaprogram népviseletes felvonulással kezdődik, majd a fesztivál hazai és külföldi együttesei is bemutatkoznak. A Szomszédolás Ragyolcon és Mihálygergén folytatódik vasárnap, Mihálygergén a lengyel Swierczkowiacky csoport szerepel.
    
A záróprogram folklór istentisztelettel kezdődik és népviseletes felvonulással folytatódik Bánkon, ahol vasárnap rendezik meg a 45. Nógrád Megyei Nemzetiségi Találkozót és a Magyarországi Szlovákok 15. Folklór Fesztiválját. A gálán ismét a külföldi együttesek szerepelnek.
    
A folklórfesztivál kísérő rendezvénye lesz a VII. Tarjáni Folk és Szlovák Napok, amelynek részeként csütörtökön és pénteken Nógrád megyei és szlovákiai együtteseknek tapsolhat a közönség Salgótarján Fő terén, a gasztronómiai kínálatban pedig kazári tócsni és laska, valamint vanyarci haluska is szerepel.