Az új sorozat célja, hogy a letűnőben lévő hagyománya- inkat, jeles napi szokásainkat ne hagyja a múltba veszni, életben tartsa őket, megismertesse velük a mai fiatalokat. A műsorból nem csupán a magyar népszokásokat ismerhetik meg a nézők, a Honvéd Táncszínház bemutatja hazánk soknemzetiségű népének hagyományos táncait, dalait, öltözetét, nyelvét és nemzeti szokásait.
A Táncoló tavasz a farsang végétől a május végéig tartó időszakot öleli fel. Az előadás programjában megelevenedik például a bodrogközi rabvágás, a magyarországi svábok farsangtemetése, a mohácsi busójárás, a zsidók Purim szokása, a kalotaszegi juhmérés és a cigányok zöldágjárása is.
Az előadás célközönsége az általános iskola felső tagozatos osztályába, illetve a gimnáziumba járó diákok, azok a felnőttek, akik eddig nem ismerték, de szeretnék megismerni országunk hagyományait.
A darabban a Honvéd Táncszínház tánckara és zenekara mellett a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Söndörgő Együttes is közreműködik.