Néptáncőrület Balatonbogláron - jön a 15. Méta Fesztivál!

Zene

 
1996-ban Szalai Tünde, a szervező Helyiérték Egyesület igazgatójának és kollégáinak agyából pattant ki a fesztivál ötlete. Egy szakmai megbeszélést követően a helyi néptánccsoport égisze alatt rövid időn belül megszervezték az első, anonim, egyedi pontozású koreográfia versenyt. A fesztivál keresztszülője a Méta zenekar volt, a hagyományos méta labdajáték pedig évek óta kiegészítője a fesztiválnak, olyannyira, hogy a koreográfiaversennyel egy időben futóméta bajnokságra is sor kerül.
 
Programokban és látnivalókban idén sem lesz hiány - a talpalávalót Salamon Bea és a Méta zenekar húzza. A koreográfiák mellett népviseleti kiállítást, fafaragó mesterek munkáit és kerámia kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a városban.
 
Szombat este rockabily partyban, vasárnap pedig táncházban lazíthatnak a fesztiválozók. Vasárnap a város három temploma várja a híveket, hétfő délelőtt a pünkösdi király és királyné címért versengenek a csapatok, és sor kerül a díjátadó gálára is.
 
A verseny különlegessége, hogy a héttagú szakmai és társadalmi zsűri a tizenöt éves évforduló tiszteletére kiegészül egy 35 tagú gyermek zsűrivel is.