Népzenei- és néptáncfesztivál Szejkefürdőn

Zene

(MTI) - Amíg az előző években a népmesék és a táncház fontosságára hívták fel a figyelmet a fesztivál szervezői, addig az idén Virágvölgyi Márta, a Magyar Tudományos Akadémia tagja Jelenlévő múlt címmel a népzenei gyűjtések fontosságáról értekezik az első napon, pénteken a szejkefürdői művelődési házban. A különböző területek zenéjéről szóló előadást archív felvételek, élő zenekari bejátszások is színesítik majd - írja a csíkszeredai Hargita Népe című napilap csütörtöki számában.
    

Ugyancsak pénteken tartja a budapesti Tintér Gabriella és a Virágos
zenekar lemezbemutatóját, amelyet táncház követ. A talpalávalót a Virágos zenekar és Kóré Géza húzza majd.
    
A Szejke népzene- és néptáncfesztivál második napján, szombaton néphagyományőrző óvodapedagógusok képzése zajlik, miközben különböző időpontokban és helyszíneken "fesztiválhangoló toborzókat" tartanak a másnap fellépők. A második napot is táncház zárja - ekkor a Heveder zenekar muzsikál majd.
 
Június 5-én, vasárnap Szejkefürdőn Európai étkek a hagyomány jegyében elnevezésű gasztronómiai bemutatóval bővül ki a fesztivál. Ezen a napon a népviseleti parádé a sok évtizedes hagyományoknak megfelelően az idén is a Tábor negyedből indul. A részt vevő tizenkilenc együttes a felvonulás után a szejkefürdői színpadon lép fel.
    
Az idén olyanok is jelen lesznek a fesztiválon, akik korábban még nem léptek fel Szejkefürdőn: lengyel, olasz és rutén néptánccsoportok.
    
Rajtuk és a székelyudvarhelyi táncegyütteseken kívül fellépnek Tihany, Keszthely és Törökbálint együttesei, illetve románok, török-tatárok, lipovánok,
görögök és bolgárok is színpadra lépnek.