Országos betyártalálkozót rendeznek Zircen

Zene

 

(MTI) Hevesiné Németh Mariann főszervező elmondta, a bakonyi erdőben található 19 ezer négyzetméteres területen megrendezésre kerülő programokra az előző évek tapasztalatai alapján több mint tízezer látogatót várnak. A pénteki napon a főszerepet a hagyományőrzők, néptánccsoportok és népi zenekarok műsora játssza majd. A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház segítségével betyár életképet készíthetnek az érdeklődők, és a többi között tipikus csárdabelső készítésével elevenítik fel a betyárság történelmét.
    

A betyárság nemcsak a Bakonyban volt jellemző, hanem az ország egyéb tájegységein is, például az Alföldön és Somogyban, ezért a rendezvény lehetőséget kíván teremteni a hasonló történelmi múlttal, néprajzzal rendelkező vidékek ?mai betyárjainak? találkozójára és közös programokon való részvételükre is.
    
Elmondta, hogy jellegzetes bakonyi ételkülönlegességekkel lesz "Bakonyi ízek utcája", és biztosan elkészítik majd a fesztiválon a "nyögve nyelőnek" nevezett krumplis gombócot.
    
A 82-es úton, szombaton délután lovasok, hintók és gyalogosok vesznek részt a hagyományos lovas felvonuláson. Tavaly több mint száz lovas, hetven szekér és hintó és egy harmincfős szittya lovascsapat vonult végig a főúton.
   
Ismertetése szerint a leghíresebb bakonyi betyár Sobri Jóska volt, a betyár szilaj, virtuskodó, menyecskéző, aki kifosztotta a gazdagokat, segített a szegényeket, aki kitört az úri elnyomás világából. A nép szemében megtestesítette a szabadságot,  tetteit mesélték, és népünk ajkán élnek még a betyárdalok, szájról-szájra szállnak még a mesék, történetek. A betyárság mára már más jelentéstartalommal bír, de a bakonyi rengetegben való bujkálás miatt kétségkívül övezi valamiféle misztikum is. Az alföldi betyárok közül a legnagyobb hírnévre Rózsa Sándor tett szert.
    
A Bakonyi Betyárnapok részletes programja a www.betyarnapok.hu oldalon olvasható.