Országos népzenei verseny Gödöllőn

Zene

A hatodik alkalommal megrendezendő népzenei verseny programjában az ország alapfokú művészeti iskoláiban népzenét tanuló fiatalok mérhetik össze tudásukat.

 
A verseny célja: a hagyományőrzés, zenei anyanyelvünk értékeinek megismertetésén keresztül ösztönzést adni a fiataloknak a népzene tanulására, és bemutatkozási lehetőséget nyújtani a tehetséges fiataloknak.
 
A verseny területi válogatóin közel 1000 fő mutatta be tudását, akik közül szakmai zsűri válogatta ki az országos verseny résztvevőit. Az országos versenyre 63 szólista és 42 együttes jutott be.
 
A versenybizottság tagjai: Dr. Halmos Béla (népzenekutató, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a zsűri elnöke), Juhász Erika (népdalénekes, a Nyíregyházi Főiskola adjunktusa), Balogh Sándor (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára), Eredics Gábor (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára), Vavrinecz András (népzenekutató). A zsűri titkára: Buka Enikő, a Frédéric Chopin Zeneiskola igazgatóhelyettese.
 
A versenynek ebben az évben a nemrég újjáépített Damjanich János Általános Iskola ad otthont.
 
Részletes program
ÁPRILIS 8. PÉNTEK
 
10.00 Ünnepélyes megnyitó
Köszöntőt mond Dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere
A versenyt megnyitja Dr. Halmos Béla népzenekutató, a zsűri elnöke
Közreműködnek a Besnyői Botorkálók (a Damjanich J. Ált. Isk. tanulói), felkészítő tanár: Benedek Krisztina
 
10.15-16.30 Versenyprogram
 
17.00 Virágvölgyi Márta előadása és beszélgetés
Téma: a ?népzenei lejegyzés?, valamint a ?zenészek viselt dolgai?
 
19.00 Táncház
 
ÁPRILIS 9. SZOMBAT
 
9.00-18.00  Versenyprogram
 
19.00 Juhász Zoltán előadása
Téma: ?A magyar népzene kapcsolatrendszerének elemzése matematikai módszerekkel?
 
19.45 Fábián Éva előadása
Téma: ?A néphagyomány értékeinek átörökítése az oktatáson keresztül?
 
20.30 ?Egyszólam? ? Fábián Éva, Juhász Zoltán és Sáringer Kálmán koncertje
 
ÁPRILIS 10. VASÁRNAP
 
9.00  A verseny értékelése a versenybizottság részvételével
 
10.30 Ünnepélyes díjkiosztó és GÁLAKONCERT