Összefoglaló kötet a csallóközi néphagyományokról

Zene

(MTI) A Marcell Béla munkásságát és a csallóközi néphagyományokat tárgyaló kötetet Kovács László tanár, történész, valamint Huszár László művelődésszervező és Nagy Iván etnológus mutatják be.
    

A Családi Könyvklub kiadó gondozásában megjelent kötetről Huszár László, aki a szlovákiai magyar kulturális szövetség, a Csemadok művelődési intézetének igazgatója is, elmondta: a Csallóközi néphagyományok a kilencvenes évek elején megjelent, a csallóközi hiedelemvilággal, valamint népszokásokkal foglalkozó két Marcell-kötetet tartalmazza újraszerkesztve, új előszóval. 
    
Marcell Béla a dél-szlovákiai magyarlakta tájegység meghatározó alakja volt. Többször végigjárta a csallóközi településeket néprajzi anyagokat gyűjtve és rendre népes hallgatóság előtt tartott előadásokat kutatásairól. A Csallóköz magyar közéletének meghatározó alakja volt ? mondta Huszár László Marcell Béláról és munkásságáról.
    
Marcell Béla a népszokások és hiedelmek mellett gyűjtötte a csallóközi paraszti gazdálkodás és a mindennapi élet tárgyi emlékeit is.
    
A Csallóközi néphagyományok kötetet a dunaszerdahelyi Vermes-villában mutatják be a nagyközönségnek.