Palóc húsvét Hollókőn

Zene

(MTI) - A szervező Hollókőért Közalapítvány vezetője, Sztrémi Zsuzsanna elmondta, hogy ilyenkor a falu apraja-nagyja magára ölti díszes népviseletét, így köszöntve a megtisztuló embert és a megújuló természetet hirdető ünnepet.
    

Nagyszombaton az egyházi szertartások mellett hozzákezdenek a tojásdíszítéshez, és felavatják Tóth Dávid Életfa című szobrát.
    
Vasárnap feltámadási körmenettel kezdődik a szabadtéri szentmise, majd kétnapos, gazdag folklórprogramok következnek, amelyek mellett kézműves bemutatókkal egybekötött népművészeti vásár, népi gyermek játszóház és gasztronómiai bemutatók is várják a látogatókat.
    
A hagyományoknak megfelelően Hollókőn is takarítottak, meszeltek és új ünnepi öltözékeket varrtak hajdanán az asszonyok a nagyhéten. Csütörtökön sorba járták a határszéli kereszteket, pénteken az emberek sötét ruhába öltöztek, a lányok fekete szalagot kötöttek a hajukba. Nagyszombaton, a feltámadás napján tüzet raktak a templom előtt, este a körmenet szabadította fel őket a böjt kötelezettsége alól. Vasárnap a kismise előtt szenteltették meg az ételt, az üres fonott kalácsot, a kocsonyába főtt tojást és sonkát. Ebédnél a házigazda felvágott egy megszentelt tojást, és mindenkinek adott belőle egy-egy darabot azzal, hogy ha eltévednek, emlékezzenek arra, kivel ették meg a húsvéti tojást, és akkor megtalálják a helyes utat.
    
A tojások festését vasárnap este a litánia után kezdték el. A színes kreppbe tekert tojásokat hagymahéjjal leforrázták és tintaceruza belével befestették. A gyerekek hétfőn reggel locsolták meg a lányokat és a felnőtt nőrokonokat, a tojás mellé tubókát, vagyis madár formájú sült tésztát kaptak ajándékba. A nagyobbak délután indultak locsolkodni, a legények csapatokban járták végig a lányos házakat. 
    
A kútvízzel való locsolkodás hagyománya mindmáig él a településen.