Régi jó tánc ? dél-dunántúli gálaest a Tánc Világnapján

Zene

 
Rég nem látott  néptáncos sokadalom népesíti be a pécsi  színházat  május 2-án, amikor a Tánc Világnapja  (április 29.)  alkalmából  három megye  fiataljai tartanak közös előadást. A régió néptáncegyütteseit tömörítő Déli Kapu Folklórszövetség tizenegy csoport  műsorával nyújt betekintést a Dél-Dunántúl jelentősebb műhelyeinek tevékenységébe. Hasonló összeállítást harminc esztendeje láthatott utoljára a pécsi közönség. Színpadra lépnek Pécs és Baranya legjelesebb néptáncműhelyei: a 2010-ben ötvenötödik jubileumát ünneplő, s az EKF-programot nagykövetként népszerűsítő Mecsek, a tavaly decemberben új táncszínházi és autentikus programmal előrukkoló Misina, valamint a hatszoros ?Kiváló Együttes? címmel büszkélkedő Tanac. Előbbi két műhely részéről az ifjúsági korosztály is bemutatkozik. Baranyát emellett a komlói Pöndöly, a siklósi Pelikán, s a hagyományőrző  műfajban országos hírnévnek örvendő hosszúhetényi együttes képviseli.
 
A ?szomszédvárak? is rangos csapatokkal veszik ki a részüket a gálaprogramból ?Kaposvárról a hatvanesztendős Somogy  Táncegyüttes, Szekszárdról pedig a gyermek néptáncmozgalomban sok évtizede magas  színvonaláról ismert Bartina érkezik a tánc világnapi rendezvényre. Tolna néptáncéletéről rajtuk kívül még a tavaly kiváló eredménnyel minősült  Bátai ?Sárköz? Néptáncegyüttes ad  számot. Kísérőzenekarként közreműködik a
Csurgó Zenekar, a hosszúhetényi hagyományőrzők fúvósai, a Mecsek Zenekar,  a Péntő Rezesbanda, a Somogy Zenekar, valamint a Vizin Zenekar.