Semjén Zsolt: Kulturális örökségünket tovább kell adni utódainknak

Zene

 
(MTI) - Az a közös felelősségünk, hogy ez a nemzedékről nemzedékre továbbadott hagyomány ne szakadjon meg, mert utána azt már nem lehet továbbadni - mondta a kereszténydemokrata politikus, aki Kalocsa országgyűlési képviselője. Semjén Zsolt szerint a kalocsai Duna menti folklórfesztivál jelentősége az, hogy a környéken élők sajátos kultúrája, a nemzetiségek gyönyörű hagyománya megjelenik és gazdagságát hozzá tudja tenni az egyetemes értékekhez. Nemzet- és nemzetrész-megtartó szerepe van ennek a nagyszerű fesztiválnak - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a nagyszerű hagyomány fenntartása mindenkinek a gazdagodását szolgálja, azokét is akik részt vesznek rajta és táncolnak és azokét is, akik ebben gyönyörködhetnek.
    
Török Ferenc, Kalocsa polgármestere megnyitó beszédében kiemelte: a fesztivál idején a városba látogatók nemcsak a nemzedékeken át öröklődő szokásokat ismerhetik meg, hanem a fesztivál keretében más népek kultúrájával, népszokásaival és népviseletével is megismerkedhetnek. A polgármester hangsúlyozta: a fesztivál idején Magyarország sokszínű arcát mutatja meg a Kalocsára érkező táncosoknak, vendégeknek, mert itt lesznek a magyar solymászok, a mezőtúri fazekasok, a mohácsi busók, a matyó népművészek és táncosok, de meg lehet kóstolni a híres karcagi birkapörköltet is.
    
A megnyitó és a külföldi küldöttségek köszöntése után a folklórfesztivál nyitóeseményén, a rendezvény leglátványosabb mozzanatán, a menettáncon 6 ország 32 tánccsoportjának csaknem ezer táncosa vonult végig Kalocsa főutcáján. 
    
A július 6-tól 10-ig tartó folklórfesztivál a régió legnagyobb, egyben Magyarország egyik legrégebbi fesztiválja, 1968-ban rendezték meg először. Idén hat ország néptáncosai találkoznak Kalocsán. A találkozót háromévente rendezik meg.