Sikeres hagyományőrzés az idei Mesterségek Ünnepén

Zene

(MTI) Hömpölygő tömeg, nyugati forróság, szorgos mesterek, égig szálló dallamok és a hőségben hűsítően ható táncos lányok szoknyájának édes lobogása. Pillanatképek, melyek a 25. Jubileumi Mesterségek Ünnepét jellemezték és melyek egy éven át biztosan kitartanak, amikor újra megnyitja majd kapuit a hagyományokat és régi-új kézműves mesterségeket felsorakoztató rendezvény a Budai Vár falai között. 800 mesterember kínálta portékáit és mutatta be mesterségének fortélyait kisgyermekeknek, idősebb korosztálynak és fiataloknak egyaránt, akik mind érdeklődve és lelkesen tanulták az anyagtálak elkészítését, a fonás művészetét és csodálták a különböző népi viseletek horgolásának jellegzetes mintáit.

A Mesterségek Ünnepén kiosztották az előzetesen meghirdetett Tetőtől Talpig pályázat és a jubileumi fotópályázat nyerteseinek díjait is, melyet a lelkesen tapsoló tömeg csak még értékesebbé tett. A Tetőtől Talpig pályázatra 135 pályamű érkezett, melyet először 50 esélyes pályázóra szűkítettek. Végül 8 munkát díjaztak, és volt olyan kategória is, ahol megosztott első helyek születtek a fantasztikus munkáknak köszönhetően: Borbásné Budai Valéria Jászapáti viseletkészítő, Meyke Molnár Madarász Melinda és Hampel Katalin a hagyományt követő viseletek és kiegészítőik kategóriájában, valamint a mai ünnepi és hétköznapi modern ruhák és kiegészítőik kategóriájában első helyezést értek el. Rajtuk kívül még 15 pályázó kapott dicsérő oklevelet kiváló munkájáért.

A Visszanéző fotópályázatra is számtalan pályamű érkezett, melyek egytől egyig megdobogtatták a szervezők szívét, hiszen a rendezvény életútját is össze tudták volna rakni belőlük. Idén éppen 600 alkotás érkezett az elmúlt huszonnégy évet bemutató fotópályázatra, melyek közül több mint száz bekerült a Mesterségek Ünnepe archívumába is. A legjobbakat négy kategóriában díjazták, a nyertes képekből pedig szabadtéri kiállítást rendeztek a rendezvény területén 4 napon keresztül. Az archív fotók, a kenyérszentelés, a mesterek és a hangulat kategóriákban is nehéz volt a döntés, de végül mindegyikben kiválasztották az első 3 helyezettet. A kategória győztesei: Varga-Orvos Valéria, Forgács István, Ölbey Zoltán és Maléth Anikó.

A két előzetesen meghirdetett pályázat győztesein kívül idén is kihirdették a már hagyománnyá vált az Év Ifjú Mestere címet, amelyet 2011-ben Gál Attila bőrműves kapott. Az Év Mestere díjat, amelyet szintén minden évben meghirdetnek és amely a szakmák meghatározó egyéniségeit illeti, ezúttal Mezei Ottó fazekashoz vándorolt. De kiosztották még az Év műhelye díjat, a Hagyományőrző díjat, a Király Zsiga díjat és az Aranykoszorú díjat is.