Táncházak a XXII. Csángó Fesztiválon

Zene

 

Csütörtökön, augusztus 9-én a Zagyva Banda húzza majd a talpalávalót. A nemzetközi táncházban bemutatkozik Irak és Mexikó. 23:00 órától pedig a Zombori Zenekar koncertjét hallgathatják meg. A zenekar főleg moldvai népzenére építkező világzenét játszik, azaz a tradicionális dallamokat igyekeznek újszerű hangszerekkel és ötletekkel színesíteni, de úgy, hogy a dalok eredeti ereje közben mégse vesszen el.

 
Augusztus 10-én moldvai és gyimesi csángó táncházban vehetnek részt, majd a Fanfara Complexa zenekar játszik majd moldvai világzenét. A zenekar célja, hogy a jelenleg is zajló zenei folyamatokat a maguk módján beillesszék az itthoni zenei életbe. Előadásukban Románia moldvai részén napjainkban is hallható, lendületes, feszes ritmusú több nemzet folklórhagyományaiból táplálkozó (román, csángó magyar, szerb, bolgár, török, zsidó) zenei világát adaptálják egyéni hangszereléssel és felfogással.
 
A szombati táncház éjszakai koncertjén a Parno Graszt zenekar. A roma népzenei együttes hiteles cigányzenét játszik. A zenekar a zenei gyökereit a közvetlen környezetben gyűjtötte, a szabolcs-szatmári Paszab és környékéről. A zenekar a mai napig itt él, távol a nagyvárosok zajától és gyorsan múló divatjától. Zenéjük így őrizhette meg ősi, eleven karakterét, a zenekar pedig őszinte, közvetlen természetét.
 
 
Korábban: