Timár Sándor: hat évtized kemény munkáját ismerték el

Zene

(MTI) - Mint azt a néptáncos, koreográfus az MTI-nek elmondta, azért örül a magas állami kitüntetésnek, mert látja, hogy értékelik azt a kemény munkát, amelyet több mint hat évtizede kifejt a hagyományok, a néptánc megőrzéséért. Nem mindig volt ez így, megélte a "rossz időket" is, amikor nem értékelték sokra a néptáncot - jegyezte meg.
    Timár Sándor, aki nemrég ünnepelte 80. születésnapját a Művészetek Palotájában tanítványaival együtt, elárulta: a napokban japán tévések érkeztek hozzá, hogy a zenei nevelésben náluk jól ismert Kodály-módszer mellé megismertessék a japán nézőkkel a néptánctanítás Timár-módszerét.
    A nagy születésnapi koncert után hetvennegyedik alkalommal utazott el Tokióba feleségével, Timár Böskével, akivel a Csillagszemű táncegyüttest vezeti, és a hat gyermeke közül Matyi fiával, hogy tanítsanak, mégpedig dél-mezőségi és madocsai táncokat japán fiataloknak.
    Timár Sándor kiemelte: nagyon szereti a gyermekeket, reméli, hogy a nyolcadik x után is egészségben folytathatja oktatásukat, mert úgy tartja, "alapvető emberi jog, hogy minden gyermek megtanulhassa édesanyja beszédnyelvét. Ugyanez a jog a játék és a tánc esetében is meg kell illesse gyermekeinket."
    Azt tapasztalja, hogy a kicsikre úgy ragad a néptánc, mint az anyanyelv. Nagy vágya, hogy az iskolákban a tanítók megismertessék a gyerekekkel a néphagyományt - árulta el Timár Sándor, hozzátéve, ha végleg el kell hagynia a földi létet, van ki folytassa munkáját, mert a család viszi tovább az örökséget, minden gyermeke a folklór közelében mozog.
    Timár Sándor 1930. október 2-án született a szolnoki tanyavilágban, nagyapjától tanulta az első tánclépéseket, majd a SZOT Művészegyüttes tagja lett, később a Budapest Táncegyüttes szólistája. 1958-ban megalapította a Bartók Béla Táncegyüttest, vezette az Állami Balettintézet néptánc tagozatát, majd 1980-tól 16 éven át a Magyar Állami Népi Együttes művészeti igazgatója és koreográfusa volt. Munkásságát korábban Állami-díjjal, Magyar Örökség-díjjal és Érdemes Művész címmel is elismerték.