Török nap a Fonóban

Zene

 
A szervezők magyar és török népi táncokkal, kiállítással, török ételekkel és színes programokkal készülnek az eseményre. Idén az érdeklődők a megszokott programok mellett a törökországi önkéntes munkalehetőségekről is tájékozódhatnak. 
    
Lesz tavla-bajnokság, ingyenes vízipipázás, gyermekeknek keleti motívumú kézműves foglalkozások, hennázás, kerámia és egyéb török termékek kiállítása. A kelet ízeinek és nyelvének szerelmesei sem fognak unatkozni, hiszen a török konyha mellett a nyelvtanulási lehetőségekről is informálódhatnak.
    
A nap folyamán fellép a török zenei hagyományokból építkező, de szabadabb felfogásban játszó Kümdje Együttes, valamint a Dolunay tánccsapat, amely az ország régióinak hagyományos táncait bemutató előadással készül.
    
A délután három órakor kezdődő programot este nyolckor az Arasinda együttes koncertje zárja, a zenekar a török népzenét és az etno-jazzt ötvöző hangzásvilágával a műfaj jeles képviselője.