Újra Budapesten az Alekszandrov-együttes

Zene

 

(MTI) - Az Alekszandrov együttes az egykori szovjet, ma az orosz hadsereg hivatásos művészegyüttese, amelyet férfikórus, zenekar és táncegyüttes alkot - közölte a szervező ShowTime Budapest.
 

A formáció 1928-ban alakult tizenkét katona-művész részvételével, Alekszandr Alekszandrov, a moszkvai konzervatórium fiatal professzora vezetésével. 1933-ban az együttes már 300 művészt számlált; az első külföldi fellépés 1937-ben Párizsban volt, ahol a világkiállítás alkalmával a szovjet művészetet képviselték és nagydíjat nyertek. A párizsi vendégszerepléssel indult el az együttes nemzetközi pályafutása, amely azóta is tart.
 
Az énekkart az utóbbi években rendkívül nagy tudású, klasszikus és akrobatikus technikával bíró táncosok és orosz népi hangszereken játszó muzsikusok egészítik ki.
 
Az Alekszandrov-együttes a közelmúltban egyebek között fellépett Ausztriában, Algériában, Belgiumban, Bulgáriában, Csehországban, Japánban, Kanadában, Kubában, Lengyelországban, Mexikóban, Nagy-Britanniában, Svájcban, Szlovákiában és Vietnámban.
 
Repertoárjuk igen széles skálán mozog, az énekszámok az orosz népdaloktól a templomi kórusokon át a népszerű operarészletekig és rockzenéig ívelnek. Műsoraikban a Kalinka, a Moszkvai éjszakák, a Katyusa mellett gyakran szerepel a Torreádor-dal, a Csempészek kórusa Bizet Carmenjéből, a Szabadság-kórus Verdi Nabuccójából, emellett elhangzanak részletek Puccini-operákból és Muszorgszkij Borisz Godunovjából.
 
Az Alekszandrov-együttes három év után lép fel újra Magyarországon.