Úton a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Zene

 
 
Az első állomás Vice. A Hargita Együttes egyik kezdeményezője és szervezője a Hagyaték vicei népzene és néptánctalálkozóknak, amit idén 16. alkalommal szerveznek meg.
 
A következő napokban a társulat Bálványosváralján, Besztercén, Almásmálomban, Désen és Bethlenben mutatja be Virágom világom című műsorát. Minden helységben az érdeklődők az előadás előtt ének és tánctanításon, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Bálványosváralján, Besztercén és Désen a műsor előtt a helyi néptánccsoportok is színpadra lépnek.
 
A Hargita Együttes turnéjának utolsó két napján, május 20-án a dési XI. Aranyeső néptáncfesztiválon, majd 21-én Válaszúton, Kallós Zoltán néprajzkutató 85. születésnapjának tiszteletére szervezett rendezvényen lép fel.