Visszaidézik a híres ajaki menyegzőt

Zene

(MTI) - Már javában sütik a menyegzői pogácsát és a kalácsot a Kisvárdával szomszédos településen, ahol csütörtöktől várják a vendégeket határon innen és túlról- mondta Takács Károlyné, a település alpolgármestere.     

 
A messze földön híres ajaki lakodalmi ceremónia pénteken kezdődik, amikor a vőlegény jegy-ingét teljes ruházatával, valamint a legénybúcsúhoz szükséges pálinkával és borral együtt elviszik a fiús házhoz.     
 
A szombati menyegző a nősülő fiatal házánál a vőlegény kikérésével indul, és vőfély búcsúztatja el szüleitől, rokonságától, majd a lányos háznál megismétlődik minden, a mennyasszony int búcsút hozzátartozóinak.     
 
Az egybekelés a fesztivál helyszínén, a Péter-tónál lesz, ahol a násznép részt vesz az ünnepi lakomán, sőt a mennyasszony-táncban, és a hajnalig tartó mulatozásban is.  Lakodalmi ételek sokaságát kóstolhatja végig a vendégsereg, közte a különleges ajaki töltött káposztát is.
 
Az ajaki lakodalom vasárnap a fogatok szépségversenyével folytatódik, és az első kocsin a már helyi népviseletbe átöltözött új pár ül. A nyolc felcsengőzött, felszalagozott lovas fogat sorát a mennyasszonyi stafírungot szállító kocsi zárja, rajta az ágyneművel, párnákkal és dunyhával, illetve az új asszony ruháit őrző karos ládával. A fogatok végigvonulnak Ajak, sőt a szomszédos város, Kisvárda utcáin is.     
 
Az ajaki népviselet hasonlít a mezőkövesdi és a rimóci öltözethez, a négy-öt alsószoknyát egy bő szoknya fedi, rajta köténnyel, a felső ruharészt húzott blúz egészíti ki otthoni viseletként, míg a templomba menethez passzos, testhez simuló dukál, fekete-kék színben pompázva.     
 
A négynapos Ajaki Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivál gazdag kulturális programot is kínál az érdeklődőknek. Rendeznek zenész-, táncos- és motoros találkozót, diszkót Dévényi Tibor közreműködésével, koncertet Fenyő Miklós és zenekara fellépésével, valamint kiállítást a helyi alkotótáborban készült művekből.     
 
Nagyboldogasszony napi búcsú és körmenet szintén lesz, és a vasárnapi ünnepi misét Veres András megyéspüspök mutatja be.