XIV. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Zene

Az augusztus 16-án kezdődő és 20-án záruló fesztiválon részt vesz Magyarország, Horvátország, Szerbia (Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Lengyelország, Olaszország, Görögország, Románia (Erdély) 13 kisebbségi kultúrát képviselő néptáncegyüttese, továbbá hat Kolozs és Szilágy megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalja.
    

A fesztivál Erdélyben egyre fontosabb, identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik. A Szent István-napi rendezvény ma már az európai kisebbségi és regionális kultúrák számon tartott találkozóhelyévé vált, ahol idén is számos programmal várják az érdeklődőket.
    
A kolozsvári események ? amelyek szerves részei a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatnak is ? mellett Magyarfenesen, Bánffyhunyadon, Zsobokon, Mákófalván, Gyaluban és Kalotaszentkirályon szervezi ünnepi rendezvényeit az alapítvány és néptáncegyüttes.
    
Augusztus 17-én pénteken falunapok, helyi ünnepségek lesznek, a további napok folyamán felvonulások, szabadtéri színpadok, ünnepi áldás, tábortűz, tűzijáték, táncház, falubál várja a közönséget. A külföldi együttesek mellett képviselteti magát a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Dor Transilvan Táncegyüttes, valamint a házigazda Szarkaláb Néptáncegyüttes is.
    
A Szent István-napi Néptánctalálkozó ünnepélyes megnyitója a kolozsvári Polgármesteri Hivatal Tanácstermében lesz, ahol a város polgármestere köszönti az együttesek népviseletbe öltözött képviselőit és vezetőit.