Guillermo Kahlo (1871-1941, született: Carl Wilhelm Kahlo Kaufmann; Pforzheim, Németország), hajón érkezett Mexikóba, Veracruz kikötőjébe. 1898-ban feleségül vette Matilde Calderónt, akitől négy gyermeke született, köztük a világhírű mexikói festőnő, Frida Kahlo.
Miután kiépítette rangos fotográfiai karrierjét, Mexikó kormánya 1904-ben azzal bízta meg, hogy elkészítse a nyilvános és állami felügyeletek alatt levő épületek fényképészeti leltárát, köztük a reformháborúban elkobzott egyházakét is.
"Guillermo Kahlo életműve sok érdekes magyar vonatkozást mutat, fotóinak dokumentumértéke akár Bartók és Kodály más irányú gyűjtőmunkájával is párhuzamba állítható" – mondta Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója a kiállítás június 20-i sajtóbejárásán.
Medve Mihály kurátor kiemelte: a kiállított képek zöme építészeti fotográfia, ennek volt jelentős mestere Guillermo Kahlo, de Fridáról készített portréi is megjelennek. A német származású alkotó képei megelőzték korukat, az acélszerkezetre épülő épülettípusok futurisztikus módon jelennek meg nála, sok szempontból az új objektivitás fotográfiai szemléletével rokoníthatóan. Mint a kurátor kifejtette, nem csak az 1900-as évek első évtizedeinek monumentális mexikói építkezését örökítette meg, de évszázadokkal korábbi épületeket, templomokat is.
"Számára nagyon fontos volt a táj és az épített tájelem harmonikus megjelenítése. Dolgozott magán- és állami felkérésre egyaránt, iparvállalatok az acélgyártás folyamatát dokumentáltatták vele. Ahogy a millenniumi Budapestet és Magyarországot Klösz György fotóéletművéből ismerhetjük, néhány évtizeddel később hasonló szerepet töltött be Guillermo Kahlo Mexikóban" – tette hozzá a kurátor.
A kiállítás egyik képe azt a kápolnát mutatja, amely a világ legnagyobb, Krisztus előtt épült piramisának tetején áll. Kahlo fotózott barokk templomokat is, e képeken természetes módon szövődik össze az Európában megszokott túldíszített barokk templombelső és -homlokzat az indiánkultúra vizuális világával. "Kahlo a mexikói táj és a trópusi éghajlat összeütközését is lefotózta, amit a szürrealisták mozgalma is használt: a vonat utat tör a dzsungelbe".
Számos fotó elkészültének részese volt lánya, Frida is, aki gyerekként, majd fiatalként ott volt apja több országjáró utazásán. Talán Guillermo kamerája rögzítette a legérzékenyebben Frida arcát.
Frida apja 1941-ben bekövetkezett halála után tíz évvel festette meg Guillermo portréját, amelyre a rá jellemző szignószövegben rejtélyes módon a fotós magyar-német származásáról írt (egy 2005-ben kiadott német album részletesen cáfolja ezt).
"A Frida országa cím arra utal, hogy sokak számára Frida Kahlo, a festőművész maga Mexikó. A kiállítás nem pusztán Mexikóról szól, a két művész sokrétű kapcsolatáról is. Frida sok mindent megőrzött apja képalkotó technikájából festői életművében" – hangsúlyozta Medve Mihály.
Kahlo megörökítette az 1910-es évek elején emelt mexikóvárosi Nemzeti Színházat (Teatro Nacional) is, amelynek Maróti Géza volt a belsőépítésze és a díszítő szobrásza. Maróti Róth Miksa bevonásával üvegfüggönyt is tervezett az épületre, ezt az első világháború kitörése miatt végül a Tiffany cég valósította meg.
A mexikói Ricardo B. Salinas Pliego Collection anyagából összeállított tárlat szeptember 22-ig látható.
Forrás: MTI/Kultúra.hu
Fotók: Belicza László Gábor
