Pedagóguscsaládban született Dunaföldváron. Már a pannonhalmi bencés gimnázium diákjaként verselt, színdarabot rendezett, nyaranta Csók Istvánnál tanult festészetet. Érettségi után egy ideig segédmunkás volt Sztálinvárosban (a mai Dunaújvárosban), majd a szegedi egyetemen tanult. Innen Budapestre, az ELTE magyar–történelem szakára került, a diploma megszerzése után egy évig a mosonmagyaróvári gimnáziumban tanított.
1956-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Máriássy Félix osztályába. Rendeződiplomáját 1961-ben kapta meg, ezután hosszú évekig asszisztensként dolgozott Kósa Ferenc, Mészáros Márta és Szemes Mihály mellett, miközben maga is készített néhány rövid játékfilmet a Balázs Béla Stúdióban.
Gábor Pál 1969-től volt Máriássy Félix tanársegédje a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1972-től tanszékvezető, 1977-ben főiskolai docens lett. A rendező
meghatározó szakmai alapélménye a neorealizmus volt, s szinte minden munkájában személyiség és környezet konfliktusokkal terhelt kapcsolatába ágyazza korának valóságát.
Hősei többnyire kétkezi munkások, szegény sorból kiemelkedett értelmiségiek, akik rendre komisz választási helyzetekbe sodródnak, amelyekből mindannyian vesztesként kerülnek ki. Művészete elismeréseként 1972-ben Balázs Béla-díjat, 1980-ban érdemes művész címet kapott.
Első nagyjátékfilmjét, a Vészi Endre Füstszagúak című novellája alapján készült Tiltott területet 1968-ban forgatta. Gábor Pál és Vészi munkakapcsolata a későbbiekben a honi mozgóképművészet egyik legtermékenyebb alkotói szövetségévé vált, erről tanúskodik nyolc közös filmjük és a Vésziről készült 1986-os portréfilm is. Sorra készültek filmjei: 1971-ben a Horizont, 1972-ben az Utazás Jakabbal, 1976-ban a Maróti Lajos írásából forgatott A járvány, amelyben a minden időben érvényes értelmiségi magatartás imperatívuszait fogalmazta meg.
1978-ban készült el legsikeresebb filmje, az Angi Vera. A szegény sorból káderré kiemelt fiatal lány történetében az ötvenes évekről, a torzulásokról, a bűnökről, a tisztesség és a hamisság bonyolult ellentmondásairól adott hiteles képet. A filmet Párizsban, Londonban és New Yorkban is hetekig vetítették a mozik, és számos elismerést is kapott: többek között 1979-ben a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI díját, 1980-ban a legjobb külföldi filmnek járó díjat a Londoni Filmkritikusok Díjkiosztóján, a San Sebastian-i Filmfesztiválon pedig Ezüst kagylót érdemelt ki, a főszereplő, az akkor pályakezdő Pap Vera 1979-ben a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját.
Gábor Pál 1981-ben készítette el Básti Julival és Jan Nowickivel a Kettévált mennyezet című filmjét, amelyben egy fiatal munkáslány sorsán keresztül mutatja meg az 1953 és 1956 közötti évek nyomasztó politikai-társadalmi légkörét. A film a San Remó-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezésért járó különdíjat.
A rendező ezt követően műfajt váltott, magyar–amerikai koprodukcióban forgatta le 1983-ban a Hosszú vágta című kalandfilmet. Ennek kedvezőtlen kritikai fogadtatása miatt belső száműzetésbe vonult, s csak 1986-ban állt újra a kamera mögé, a szintén koprodukcióban készült, A menyasszony gyönyörű volt című magyar–olasz filmben. Különösebben kedvező visszhangra ez az alkotás sem talált, s ez megviselte az amúgy is sokat betegeskedő rendezőt. Rómában halt meg szívroham következtében 1987. október 21-én.
Egy évvel halála után Horváth László és Wermer András dokumentummusicalt készített róla Gábor Pál címmel, amelyben pályatársak, barátok emlékeznek a rendezőre.
Nyitókép: Gábor Pál filmrendező és Vértessy Sándor riporter 1962-ben. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
