Gergely Ágnes 31 éve rendszeres szerzője a lapnak, 1989-ben közölte első, Péter-Pál után című versét a Tiszatájban.
A veszélyhelyzetre tekintettel áprilistól elektronikusan kiadott folyóiratban több olyan műve is megjelent, amelyre a szakma is felfigyelt. 20. századi szerzőként a holokauszt, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője.
Ugyanakkor művészete ellentmond annak, hogy pusztán társadalmi-politikai vagy történelmi referenciák szerint olvassák. Különféle kultúrák, műveltségromok merülnek föl a verseiben az emberi civilizáció kollektív emlékezetéből. Művei jó példái annak, hogy a világirodalom a magyarban, a magyar a világirodalomban teljesedhet ki.
„Vasesztergályos, tanár, újságíró, szerkesztő; költő, író, műfordító, esszéista és egyetemi oktató: fordulatos pálya, gazdag életút a Gergely Ágnesé" – írja róla a monográfusa, Halmai Tamás. Költőként az Újhold folyóirat nyugatos esztétizmusához kötődött, azzal, hogy Gergely Ágnes számára a művészet nem pusztán menedék, nem is egészen lázadás, hanem az etika, a létezés problémáinak feszegetése.
Prózaíróként hasonló kérdések foglalkoztatják, mint a költészetben. Az idegenség, a magány, a szenvedés, a szerelem motívumai jelennek meg a regényeiben és emlékirataiban is. Műfordítóként – mely munkája az első elismeréseket hozta meg számára – is kötődik a világirodalomhoz. Kezdetben angolszász költőket tolmácsolt magyarra, később afrikai szerzők műveivel gazdagította a magyar műfordítás történetét.
Fotó: Stekovics Gáspár
