A Godot Galéria a Madách téren kezdte meg a működését 1999-ben. Elég hamar kialakult a sajátos karaktere és a meghatározott művészköre. Amikor 2011-ben átköltöztek a Bartók Béla útra, pillanatok alatt az akkoriban kialakuló, új kulturális negyed fontos szereplőivé váltak. A mostani kiállítás méltó emléket állít ennek a húsz évnek.
A Godot mindig is szűk művészkörrel dolgozott, jelenleg Nagy Kriszta Tereskovát, drMáriást, Bukta Imrét, Gaál Józsefet, feLugossy Lászlót, Ujházi Pétert és Szikora Tamást képviselik. E hét alkotó első ránézésre egészen különböző elvek mentén hozza létre műveit, de mindannyiukra jellemző a progresszív szemlélet, az állandó megújulási készség, a műfaji sokszínűség, valamint – és ez talán a legfontosabb –, mindannyian ironikus, kritikus, de humánummal átitatott, humoros képeket alkotnak.
A 20. születésnapot a Godot a galériához leginkább kötődő művészek egyéni kiállításaival ünnepelte, most pedig a hét művész munkáiból csoportos kiállítást rendeztek. A tárlat anyagát igazán demokratikus módon válogatták össze: mind a hét művész 4-4 munkával szerepel benne, így tulajdonképpen hét mini életműkiállítást tekinthetünk meg a falakon.
A kiállítás másik különlegessége, hogy csak olyan művek szerepelnek benne, amelyek ma már jelentős magángyűjtemények anyagát gazdagítják. Sőt: van a térben három olyan munka, amelyeket egy-egy közgyűjtemény kölcsönzött a kiállítás számára – jelesül a Ferenczy Múzeumi Centrum, a Kiscelli Múzeum és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum. Ez a három munka igazolja azt, hogy az itt szereplő művészek ma már nemcsak a szakmai közbeszédnek, hanem a múzeumi kánonnak is fontos részei.
A tárlat már az elején nagyot üt: drMáriás Orbán Viktor átveszi Európa irányítását az Avignoni kisasszonytól című festménye fogad minket. Az alkotót sokan azért kedvelik, mert élcelődésében több a humor, mint az él.
Máriástól egyébként látható még a Zsoké is, de ott van a falon Radnóti Ákos Rippl-Rónai József műtermében című festménye is, amelyben a győri Esterházy-palota két szárnyának különböző szemléletei mosódnak egyben: míg az egyik helyen klasszikus művek szerepelnek, többek között Rippl Rónai Csendélet maszkkal című festménye, addig a másik szárnyban egy lelkes figurának, Radnóti Ákosnak köszönhetően kortárs kiállítások (volt már itt drMáriás-tárlat is). A negyedik munkán pedig Kádár János kétségbeesett (és fejbelőtt?) portréja szerepel, amint a rendszerváltás éjszakáján imádkozik.
Szintén provokatívak, mégis máshogyan, Nagy Kriszta festményei. Tőle itt van például az elhíresült Orbán-portréiból öt darab. Ezekben az izgalmas leginkább az, ahogy a színes arc ezeken az ágynemű-, terítő- és tapéta-mintákon a személyes szféránk és a popkultúra részévé válik, éppúgy, ahogy Andy Warhol képein Marilyn Monroe. Orbán Viktor itt nem „elérhetetlen” miniszterelnök, hanem sokkal inkább Viktor, akit mindenki ismer, és akiről mindenkinek van valamilyen véleménye. Ilyen szempontból hasonló történik a Jancsó R.I.P. című képen is, amelyen nem a híres rendező, hanem mindenki Miki bácsija néz vissza ránk átható kék szemeivel, a háttérben egy katonával a Szegénylegényekből, meg némi napraforgóval.
Az egyik falat uralja Nagy Kriszta Love never / Narcisszusz tükre II. című festménye, ami legjobban akkor érvényesül, ha vele szemben installálják a sorozat első darabját, a Love Forevert is. A képpáron szereplő alakok egymással szemben, nemiszervüket kitárva maszturbálnak – méghozzá saját képükre. A két munka és az azokon szereplő feliratok az egyén önmagába zárkózását, a Másik iránti szerelem lehetetlenségét szimbolizálják. Most ugyan nincs itt a párdarab, a Love never azonban önmagában is erős: zavarba ejtő e kislányos alak nyílt kitárulkozása a befogadó előtt.
Egyébként az elrendezés is helyenként meglehetősen szürreális. Például, amikor Nagy Kriszta festményei mellé kerülnek Bukta Imre munkái, a Téli kert nyaksállal, az Öntözés tavasszal vagy a Róka a mezőn. Bukta érzékeny festményein a paraszti létet, a természettel kapcsolatban élő embere, a táj és az ember törékeny viszonyát ábrázolja. Buktától én legjobban azokat a munkákat kedvelem, amelyekre az alkotó különféle természeti elemeket applikál. Most a Kerítés mögött című ilyen, azon kukoricaszemek és gyufaszálak árnyalják a festmény textúráját.
Nagyon jól működik a kiállítás legbelső fala, amelyre különféle alakok kerültek, így a kiállítók művészete is összehasonlíthatóvá válik: Gaál József Ikonja és Bábja jól körülhatárolt, gyolcsszerűen beburkolt, szorongó figurák. Ujházi Péter munkája izgalmasan vegyíti a figuralitást és az absztrakciót, de leginkább attól lesz izgalmas a Gólem, hogy nincs igazán centruma az alaknak, miközben az ismétlődő motívumok mégis centrifugálisan fonódnak egymásba. Ezeket az alakokat feLugossy László James Joyce nőben és a már említett Kádár-portré egészíti ki.
A kiállítás kiemelkedő munkája még Ujházi Péter Alkimisták című assemblage-a, amely olyan, mint egy mini színház díszlettel, rézből formázott figurákkal és kagylók-tálakkal, de van itt még jó pár olyan munka, amelyek miatt most különösen érdemes ellátogatni a galériába.
A kiállítás október 12-ig látogatható.
Fotó: kultura.hu/Csákvári Zsigmond
