Herbert Aniko aka. HANIKO munkái mindig egy súlyos, komoly témával foglalkoznak, olyan igazi fejbevágós, észheztérítős módon. Nincs ez most sem másképp: a Rugógyár Galéria Hirundo című pop-up kiállításon látható műbőr-papír kollázsok vizuálisan légies, letisztult, finom és a szó esztétikai értelmében vett szép alkotások.
Látszólag pusztán gyönyörködtetnek ezek a munkák, azonban ha mögéjük nézünk, akkor komoly társadalmi problémák kerülnek a felszínre. A nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás, valamint a fecskefészkek állandó leverése okozta jelenségre reflektálnak az alkotások. Azt a következményt vázolják, amely egyre gyorsabban válhat a jelenünkké: rövidesen ugyanis eltűnhetnek a fecskék Magyarországról, ami beláthatatlanul súlyos kihatással lehet ránk is.
Herbert Aniko ezekkel a művekkel rá akar minket ébreszteni arra, hogy egyénileg is felelősek vagyunk a problémáért és, hogy nekünk is tenni kell azért, hogy megállítsuk ezt a folyamatot.
+Az ember mindig felsőbbrendűnek gondolja magát, manapság pedig ez sajnos egyre inkább így van. Mindent uralni akarunk, a környezetünk, az ideáljaink, az érzelmeink, a félelmeink miatt. A fecskék, akik évezredek óta velünk élnek, tökéletesen szimbolizálják a mai ember tévképzeteit. Összepiszkítják a szép fehér insta-barát házakat, ráadásul hangosak is, így inkább leverik a fészkeiket. Ők meg ennek ellenére emberkövetők. Szóval, én most a fecskék oldalára állok, és át is szellemülök fecskelánnyá" - mondja Haniko.
A fecskelány képeinek létrejöttét komoly kutatás előzte meg. A Hirundóban benne vannak a néphagyományok, a versek, de éppúgy a tudományos kutatások is. Haniko munkáiban éppúgy jelen van Dér Zoltán Fecskelány című kötete, mint Kosztolányi Dezső és Lányi Hedvig (akit Kosztolányi leveleiben fecskelánynak nevezett) szerelmi története.
Mindezeket együtt értelmezve születtek meg Haniko fecske-kompozíciói. A munkákat nézve elsőként talán a japán festészet és kalligráfia jut eszünkbe: ezeken az alkotásokon a távol-keleti kultúra finomsága, lágy pasztellszínei és precizitása köszön vissza. Ezt igazolja az is, hogy Haniko kisméretű sorozatának inspirációs forrása volt Paula Bohince Fecskék és hullámok című verse, amelyet Okamoto Shuki japán festő azonos című műve ihletett.
A kollázsok apró részletekből építkezve állnak össze egy nagy egésszé: a sok-sok kivágott, az alapra applikált részeket önmagukban, közelről is érdemes megszemlélni, izgalmas, különleges részletekre bukkanhatunk, sőt olykor ezek az aprólékosan kialakított formák közelről egészen más képet festenek, mint a távolról, a nagy egészben szemlélve őket. Olyan meditatív képek ezek, amelyek hosszas szemlélődést igényelnek a befogadótól.
A galériában két sorozat fogad minket: míg a nagyméretű, Hirundo I-V. címet viselő műveken inkább egy személyes, magánmitológia elevenedik meg, addig a másik, talált tárgyakból építkező sorozatban, amely kilenc kisebb munkát tartalmaz, főként a fecskék eltűnése mint globális probléma bontakozik ki. Ez azért is nagyon érdekes, mert a képek mérete éppen fordított arányban áll azok "főhősével". A nagyméretű kollázsok az egyén felől közelítik meg a problémát: nekünk kell megmentenünk a fecskéinket, nem várhatjuk, hogy bizonyos szervezetek cselekedjenek helyettünk.
A Hirundo I. című munkán az alkotó maga is megjelenik: egy fecskével lép kapcsolatba egy tó partján. A kép erős líraisága egészen magával ragadó, ugyanakkor már itt, az első percben világossá válik, hogy az alkotó számára milyen fontos küldetés a fecskék megmentése.
Egy másik falon találjuk a sorozat másik négy darabját, amelyek közül a Hirundo III. ébreszt rá a legmarkánsabban arra, hogy a fecskéinket mi magunk üldöztük el. A kép központjában egy háló van, a foglyul ejtésről pedig Farkas-Zentai Lili katalógusbeli verse ad számot: "Utolsó utáni levegővételként fonódik vissza a körforgásba. Gyöngyházfény-képzelet, vagy mégsem. Karján halott fecske nyoma. Időtlen idő."
Farkas-Zentai szövegei mélyítik a többi nagyméretű mű mondanivalóját is. Hangulatfestésként működnek ezek az apró írások. Az ötödik darab, amelyen három fecske látható egy fűz ág között, így szól: "Oldhatatlan kötés húsbavágó térképét simítja. Spirituális zuhanás a pillanatnyi lét. A kacskaringós, fehér madár tengeri kagylóként zúg fülébe: az az úr álmodik. Piros dróton egy lila folt."
A galéria hátsó részében található, kisméretű munkák közül jó néhány a fecskék hiányára döbbent rá minket: az üres, madártalanná vált tájak, az elhagyatott villanyvezetékek? Aztán ott van az egyik munkán Arany János Madár, ha nem dalol című verse, egy másikon pedig ismét megjelenik a művész alakja, amint a fecskék megmentésére siet. Ezek a kis munkák is szimbolikusan erősen telítettek tehát, önmagukban is komplex módon értelmezhetőek, ugyanakkor együtt ütnek igazán nagyot.
A kiállítás július 9-ig látogatható a Rugógyár Galériában
