1915. december 19-én született Édith Giovanna Gassion néven. Az életéről terjengő számtalan legenda egyike szerint az utcán találták, de ez nem igaz: az anyakönyvi kivonat bizonyítja, hogy egy párizsi külvárosi kórházban egy olasz kávéházi énekesnő és egy utcai artista gyermekeként jött a világra. Hányatott gyerekkora volt, anyja korán elhagyta, és a Belleville szegénynegyedben élő nagyanyjára bízta, majd apai nagyanyjához került, aki egy normandiai bordélyházat vezetett. Később alkoholista, vándorcirkuszos apja vette magához. A vándorélet miatt iskolába nem járhatott. Tizenöt évesen otthagyta apját, és Párizsban utcai énekesnőként kereste a kenyerét. Az elzülléstől a Pigalle egyik kabaréjának tulajdonosa, Louis Leplée mentette meg. A férfi szárnyai alá vette és bárjában foglalkoztatta, ő adta rá a védjegyévé vált egyszerű, fekete ruhát. Piafnak is ő nevezte el, a szó a francia argóban kis verebet (la môme piaf) jelent, utalva az énekesnő apró, alig 147 cm magas termetére.
Énekesnői karrierje a költő és szövegíró Raymond Asso és a zeneszerző Marguerite Monnot dalainak előadásával indult 1937-ben. Az ABC színházban tartott fellépésén elsöprő sikert aratott, a közönség soraiban felállva tapsoló Maurice Chevalier azt kiabálta: „Ez a gyerek a szívéből énekel!”
A „kis veréb” a második világháború alatt, a német megszállás idején részt vett a francia ellenállásban, igaz, a felszabadulás után kollaborációval vádolták meg, mert a német tiszteknek fenntartott bárokban is énekelt, és 1943-ban részt vett egy berlini koncertkörúton. Egyik barátja, az ellenállás tagja azonban tanúskodott mellette, mivel többször fellépett németországi hadifogolytáborokban is, és számos fogoly szökésében segített.
Piaf pályafutása a második világháború után teljesedett ki: 1946-ban nyugat-európai körutat tett, 1955-től az újra megnyílt párizsi Olympia színpadán rendszeresen telt ház előtt énekelt, és több mint húsz éven át az ő lemezei voltak a legkeresettebbek a francia piacon. A kezdeti kudarc után az Egyesült Államokban is népszerű lett, többször fellépett a New York-i Carnegie Hall színpadán, és nyolc alkalommal hívták meg a legnézettebb tévéműsorba, Ed Sullivan „sztárcsináló” showjába.
A kicsi, szürke és jelentéktelen benyomást keltő Piaf mindenkit elvarázsolt, amikor énekelni kezdett. Erőteljes, enyhén fátyolos hangja volt, jellegzetes, külvárosi kiejtésével dalait az extázisig átélte, a közönség is érezhette a szegénység megaláztatását, a kiszolgáltatottságot, a mellőzöttséget, a szerelem kínjait és gyönyörét. Több filmben is szerepelt, partnere volt többek között Yves Montand, rendezte Jean Renoir is.
A sanzon királynője sikerei csúcsán sem feledkezett meg az indulás nehézségeiről, fiatal művésztársait mindig segítette. Olyan neveket fedezett fel és támogatott, mint Yves Montand, Gilbert Bécaud, Charles Aznavour és Georges Moustaki. Akármennyit keresett, sose volt pénze, nagyvonalú volt és bőkezű, mindenkinek adott, aki hozzá fordult.
Művészként sikert sikerre halmozott, a világ a lábai előtt hevert, de magánélete tragédiák és kudarcok sorozata volt. 1935-ben első szerelmétől, Louis Duponttól született egy lánya, aki kétévesen agyhártyagyulladásban meghalt. Sokáig kereste az igazit, akit végül Marcel Cerdan bokszbajnokban talált meg, ám ő nem sokkal kapcsolatuk kezdete után repülőgép-balesetben életét vesztette. A tragédiát Piaf nem tudta kiheverni, egyre többet ivott, egy autóbaleset után rászokott a morfiumra is. Egyik kapcsolatból a másikba sodródott, de mindegyikből csalódással, szenvedve került ki. Kétszer ment férjhez, először 1952-ben egy Jacques Pills nevű énekeshez, akitől négy év múlva elvált, másodszor 1962-ben egy nála húsz évvel fiatalabb, fodrászból lett énekeshez, Théo Sarapóhoz.
Vigaszt a munkában talált, még élete végén, a rákkal viaskodva is megszállottan dolgozott. Azt nyilatkozta: „Ha nem énekelhetek, inkább meghalok”. Halála előtt néhány hónappal a párizsi Olympia színpadán adott emlékezetes koncertet, bár ekkor már szó szerint alig állt a lábán. 1963 augusztusában a provence-i Grasse külvárosába, Plascassierbe vonult vissza, itt hunyt el október 10-én, 47 éves korában. Bár Párizs érseke – Piaf életmódjára való tekintettel – nem engedélyezte a halotti misét, az énekesnő temetésekor a francia főváros utcáit ellepte a tömeg: a második világháború óta először bénult meg teljesen a közlekedés. Sírja a párizsi Père Lachaise temetőben található.
Édith Piaf hangja, egyénisége ma is szervesen hozzátartozik Párizshoz, a Padam, padam, a Milord vagy a Nem bánok semmit sem dallamát mindenki ismeri. A minden idők legnagyobb franciája címért indított internetes szavazáson a tizedik helyen végzett, egy párizsi magánlakásban emlékére múzeumot rendeztek be.
Önéletrajzát Életem címmel 1964-ben adták ki, magyar nyelven 1989-ben jelent meg. Életéről filmek, színdarabok, könyvek sokasága készült, 2007-ben Marion Cotillard Oscar-díjat kapott az énekesnő megszemélyesítéséért. A 2015-ben bemutatott francia produkció, a PIAF! The Show már több mint 50 országban több mint 400 előadást ért meg, jövőre pedig Budapesten is látható lesz.
Nyitóképen Édith Piaf énekesnő Párizsban, 1961-ben. Fotó: Lipnitzki / Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP
