Hamarosan érkezik a Mandoki Soulmates új lemeze

Művészet

A Memory Of Our Future címmel jelenik meg Leslie Mandoki zenekarának új lemeze.

Több mint három évtizeddel megalakulása után a Leslie Mandoki által vezetett Mandoki Soulmates zenekar az új A Memory Of Our Future című albumával precizitást hozott, mely a szenvedély csúcsát képviseli. A teljes korongot analóg eszközökkel rögzítették és állították elő, hűen megőrizve a művészi folyamat autentikus élményét az első hangtól a kész lemezig. „Ez az analóg hangzás még egy telefon kis hangszóróján is átjön ebben a digitális világban, ahol a legtöbben streamingben fogják hallgatni. Egy kézzel, töltőtollal írt levél a közönségünknek” – nyilatkozta Mandoki.


Ritka vállalkozás egy nyolcvanperces, központi gondolatra épülő album elkészítése napjaink zenei világában, beleértve azt, hogy az anyag tisztán, analóg jelfeldolgozással véglegesedett a mikrofontól a keverésen és maszteringen át a vinyl lakkvágásáig. Egy kontinensen átívelő projekt volt ez, hiszen a Starnbergi-tónál lévő Mandoki-stúdióban már lekevert analóg mesterszalagot Greg Calbi (aki olyan nevekkel dolgozott együtt, mint John Lennon, Bob Dylan, Paul Simon, Bruce Springsteen) finomította tovább Leslie-vel a New York-i Sterling Sound masztering stúdióban, míg a bakelit masztert az Emil Berliner Studiosban keverték. Mindkettő garancia arra, hogy az LP kiválóan megfeleljen minden speciális audiofil igénynek.

A napjaink zenéjében ritka rögzítési és produkciós folyamat alkalmazásával sikerült az együttesnek a melegséget és vibráló hangzást megörökítenie, ami gyakran hiányzik a digitális felvételekről. Az A Memory Of Our Future összességében olyan változatos zenei művet teremt, mely a progresszív zenétől a jazz rockig terjed, és ötvözi a kompozíciós érettséget, a játékos könnyedséget, valamint a művészi szólókat izzó feszültségével és mélyreható társadalmi, politikai szövegeivel.

A Mandoki Soulmates  a rock és fúziós nagymesterek generációkat átölelő szuperbandája – melynek tagjai az alapító Leslie Mandoki mellett: Ian Anderson (Jethro Tull), Mike Stern, Al Di Meola, Randy Brecker, Till Brönner, Bill Evans, John Helliwell (Supertramp), Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto), Tony Carey (Rainbow), Nick van Eede (Cutting Crew), Jesse Siebenberg és Mark Hart (Supertramp) – egy olyan összefogás, mely az emberiség egységéért emel szót a megosztottság útvesztői közepette.