Az egyik dolog, amiben Sean Baker rendező rendkívül jó, az az, hogy már-már plasztikusan élénk, sajátos közegbe vonzza nézőjét. A játékidő alatt végig gondosan ápolja a vonzalmat ez iránt a világ és a benne mozgó karakterek iránt, felkorbácsolja a forgószélként növekvő káoszt, a tölcsérben pedig marginalizált, a társadalom peremvidékeiről származó életek fonódnak össze.
Baker kívülállóinak egy részét a népesség zöme által megvetett és lenézett szexmunkások képezik. A rendező 2015-es Tangerine című filmjében szintén egy szexmunkás útját követjük, aki karácsony napján próbálja levadászni a stricit, aki összetörte a szívét. A Floridai álom egy fiatal, motelben élő anyáról szól, a Cannes-ban már nagy sikert arató Vörös rakéta pedig egy nyugalmazott férfi pornósztár visszatérését mutatja be gyűlölt szülővárosába. Az Anorában a Mikey Madison által alakított címszereplő ellenállhatatlan jelenlétével még a legtranzakciósabb helyzeteket is humanizálja.
Valószerűtlen románc
Ani a nővérével él egy lepukkant lakásban a brooklyni Brighton Beach-en, és egy manhattani sztriptízbárban, a HQ-ban dolgozik. Nappal alszik, éjjel pedig alámerül a lüktető szexualitás, a testcsillám és a ritmusos popslágerek világában. Az Anora üdítően kezeli az éjszakai klubot: pont úgy, mint bármely átlagos munkahelyet.
Már Frank Sinatra is megmondta: ha New Yorkban sikerül, akkor a világon bárhol másutt is fog, ez a város pedig kemény hely, és egy lánynak meg kell keresnie a zsinórtangára valót. A táncosnők között egyszerre van jelen a bajtársiasság és a félkomoly cicaharc, és noha a lerészegedett kuncsaftokat néha ki kell dobni, a főnök gondoskodik arról, hogy a klub biztonságos hely legyen.
Ani minden potenciális ügyfélhez magával ragadó mosollyal közelít. Jól tudja, hogyan lehet kimaxolni az egy éjszakára jutó bevételt: finoman irányítja őket a bankautomatához, a félig privát fülkékhez vagy VIP-szobákba, ahol különleges kéréseket is teljesít. Angolul nem beszélő üzbég nagymamájának köszönheti nyelvtudását, ami jól jön az orosz vendégek körében – például amikor a fiatal örökös, Ivan Zakharov (Mark Eydelshteyn) látogat el a klubba.
Legtöbb ügyfelével ellentétben Ivan korban közel áll Anihoz, és kedveli őt annyira, hogy megadja neki a számát. Pénzt akar keresni. A srác egy őrzött luxusházban él, látszólag amerikai tanulmányúton van, amit kvázi nyaralásként kezel. 21 évesen éretlen, vihogó, videójáték-függő gyerek, aki szeret féktelenül bulizni, és még a zokniját sem húzza le az ágyban. A rövid légyottot egy szilveszteri házibuli követi, ami után Ivan exkluzív ajánlatot tesz: Anora töltsön vele egy hetet, mielőtt visszatér Oroszországba és elkezd dolgozni gazdag szüleinek. A tarifa megtárgyalása egyértelmű kikacsintás a Micsoda nő! felé, ám hamarosan kiderül, az Anora noha sok minden, de az biztos, hogy nem egy szentimentális romkom.
Irány Las Vegas, ahol egy viccnek induló, de hamarosan komollyá váló felvetés után feleségül kéri Anit. Egy gyors kápolnai esküvő, négykarátos gyémánt, és a lány úgy érzi, hogy megnyerte a jackpotot. Hasonlóan ironikus módon, mint ahogyan az N’SYNC Bye Bye Bye című számát használta a Vörös rakétában, Baker a Take That együttes Greatest Dayéből csinál euforikus himnuszt ahhoz a szédületes magassághoz, ahová Ani élete kilő: izgatottan tervezi a nászútját Disneylandbe egy hercegnőlakosztályba, amelyről gyerekkora óta álmodott. A páros ámokfutása előrevetíti a katasztrófát és nagyszerűen mutatja be azt a káoszt, amelyet két ennyire különböző társadalmi rétegből érkező fiatal egymásra találása eredményez. Vajon mikor jelennek meg a szülők, hogy elrontsák a tündérmesét?
Őrült hajsza
Amikor az esküvőről – és Ani hivatásáról – szóló hír eljut Oroszországba, a lavina mozgásba lendül. Ivan szülei elküldik örmény fixerüket, Torost (Karren Karagulian), hogy észhez térítse fiukat és megszabaduljon a lánytól. Toros épp egy családi keresztelőn van, ezért előreküldi két segítőjét, Garnickot (Vache Tovmasyan) és Igort (Jura Boriszov), hogy igazolják a házasságot és várják a további utasításokat. Ez a terv látványosan rosszul sül el.
A film legviccesebb jelenetsorában Ivan elmenekül, és magára hagyja a lányt a két nagydarab megoldóemberrel. Anit viszont nem kell félteni: kiereszti akrilkarmait, jelentős sérüléseket okozva a két férfinek, mielőtt be tudják pakolni egy autóba, hogy megkeressék a férjét. Az egész éjjelen át tartó keresés végén a világáról is alig tudó Ivan megkerül, ám apja (Alekszej Szerebrjakov) és anyja (Darja Ekamasova) is megérkezik Amerikába, hogy érvénytelenítsék a frigyet.
Baker a drámát folyamatosan humorral tetézi, és ez adja az Anora valódi lendületét. Még akkor is tudunk nevetni, amikor Ani ráébred a gerinctelen Ivan sekélyességére. A rendező a szexuális játékszerként használt nőket ezúttal is méltósággal kezeli: Mikey Madison a film lelke és motorja. A fiatal színésznőt láthattuk már a Sikoly-filmekben és a Manson-banda tagjaként Tarantinónál is (Volt egyszer egy… Hollywood), most viszont végre övé az abszolút főszerep. Madison csodálatosan játssza el Ani teljes érzelmi skáláját az eufóriától a megsemmisülésig, ám a film szíve éppúgy köszönhető annak a váratlan kedvességnek, amely Igort jellemzi. A szelíd izomember legtöbbször szándékosan kínosan viselkedik, ám szinte az első perctől fogva egészen a megindító zárójelenetig Ani oldalán van.
A tündérmese vége
Erős színpaletta és világító textúrák jellemzik az Anora képi világát. Drew Daniels operatőr ezúttal 35 mm-es anamorf objektívekkel dolgozott, amitől sajátosan fest az álmos, téli Coney Island, a csillogó Vegas, Ivan levegős brooklyni otthona vagy éppen a neontól vibráló sztriptízbár. Anit mindvégig gúnyosan, „valami kurvaként”, esetleg „Ivan eszkortjaként” emlegetik, amiért joggal háborodik fel. Állandóan kénytelen megszilárdítani a személyiségét olyan emberek között, akik nem tekintik őt többnek, mintpuszta kelléknek.
Madison játéka nagy ívű és élénk, harsány és harcos, de mindvégig szeretnivaló marad – még akkor is, ha Baker történetmesélése ismétlődővé válik, a 139 perces játékidőből bizony le lehetett volna csípni. A rendező kockázatot vállalt, amikor sztárszerepeket adott gyakorlatilag ismeretlen színészeknek, akiknek korábban nem volt ilyen lehetőségük, ám ők maradéktalanul meghálálták a gesztust. A film autentikusságához az is sokat tesz hozzá, hogy a forgatókönyv megírásához Baker valódi szakmabeliektől kért segítséget: főszereplőjét például egy brooklyni rúdtáncoktatóval, Sophia Carnabucival képeztette ki, aki még a New York-i sztripper szlenget is megtanította neki.
Az Anora ítéletmentesen és autentikusan mutatja be a szexmunka realitását: nem magasztalja fel, de nem is ítélkezik szereplői felett. Még Ivant, a kiváltságos, önző aranyifjút sem kritizálja: az osztályrendszerről mondja meg a magáét, amely kitermelte. Őrült szórakoztató karakterdráma, amely végül akkora gyomrost visz be, hogy levegőért kapkodunk. Ráközelít főhősére, hogy a lefegyverző utolsó jelenetben kénytelenek legyünk átgondolni, mit is láttunk. Egy harsány vígjátékot vagy egy csendes tragédiát? Akárhogy is, az Anora végső kijelentése a komplex empátia. A filmet, főhőséhez hasonlóan, a saját fogalmai alapján lehet csak igazán megérteni.
Borítókép: Mark Eydelshteyn és Mikey Madison az Anora című filmben. Fotó: Augusta Quirk / Anora Productions / Universal Pictures
