Ahogy azt Száraz Miklós Györgytől megszokhattuk, a Rio Lobóban is egymásra montírozódnak az egymástól időben és térben is távol eső tájak; jelen esetben a Buda-környéki agglomeráció és az amerikai polgárháború utáni vadnyugat.
Így ér össze a HÉV és a gőzmozdony, és kap a két helyszín egy közös, kemény talajt, amelyen a lovak és szekerek vájta nyomok között bolyong egy magányos alak…
A hangoskönyvváltozat készítői az eredetileg Anna címmel megjelent novellában jó érzékkel vették észre, hogy annak szüzséje az atmoszférateremtésekre épít. Bár az elbeszélés az emlékezések mentén szerveződik, a szöveg azok előfeltételeként a környezeti elemek pontos rekonstrukcióját állítja be, és igen gyakran ütközteti is azokat. A Buda melletti préri romantikus tájegysége így kerül szembe az uszoda hangzavarával, ahol a medencék penészes csempéi ábrándozásra sarkallják a főszereplő fiút, aki ezért az edzésen ugyanúgy indiánlányokról fantáziál, elvágyódva a másik tájra, ahogy a versenyen a teljesítményét szintén az akkori popkulturális termékekre hagyatkozva a következőképp írja le:
„Úgy úsztam a selejtezőben, mint akit kannibálok üldöznek.”
Akárcsak Cserna-Szabó András Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regényében, Száraz novellájában is meghatározó szerepe van annak, ahogy a különböző történetszintek, a John Wayne-film – hiszen a Rio Lobo az egyetlen biztos dolog, ahogy a szöveg fogalmaz – és az annak posztereit vizslató fiúval történtek egymásra hatnak.
A moziablakban meglátott képen a nő mögötti bőröv a fegyverrel már jelzi a veszélyt, amely aztán több menetben is felfedi magát a főszereplő-elbeszélő életében. Először akkor, amikor feltűnik Báró – az igazi neve rejtve marad, ez egy ragadványnév, akárcsak a westernek szereplőinél –, aki természetesen egy Zippóval gyújt rá a cigarettára, László Zsolt és Bezerédi Zoltán játékának, na meg az azt kísérő gitárpengetésnek köszönhetően pedig ez a cigarettára gyújtás tényleg egy lassú, westernes jelenetként elevenedhet meg előttünk – erre már csak rátromfolnak az olyan kellékek, mint a Lee farmer vagy Báró sebhelyes arca.
Később pedig akkor, amikor a novella alaphangjaként szolgáló romantikus ábrándozásba – a kastélykerti közös öngyilkosságtól a Messerschmitteken és gőzhajókon át a túlstilizált női testig – folyton betolakodnak a kollektív traumák (Trianon, 1956) és a személyesen átélt tragédiák.
Az Apám darabokban című regényből készült részlet a Száraz Györggyel kapcsolatban felmerülő egyik legbulvárosabb kérdést, az ügynökmúlt lehetőségét járja körbe.
Ellentétben Esterházy Péter Javított kiadásával, itt nem utólag rádöbbenésről van szó, hanem egy gyerekperspektívából történő szembesítésről. A besúgásra való rákérdezés, bár érzi a fiú, hogy nem szokványos, talán nem is illendő ilyet tenni, természetesnek hat, mert nyelvi jelként ugyanannyira problematizálódik, mint amennyire korjelenségként: sértés lenne vagy csúnya szó a „besúgó”?
A gyerekelbeszélő morfondírozik, hogy a „besúgó” mégsem olyan, mint a „fasztarisznya”, tehát nem lehet trágárság, hiszen van létező referense, ugyanakkor az nem egyértelműen meghatározható. Amikor a nagyobb fiúktól hall róla, akkor is általánosságban jelent valamit, nem konkrétan az apjára utal, és ez lehetőséget ad arra, hogy akár mint Garaczi László Pompásan buszozunkjában, a nagyon is korspecifikus jelentéssel bíró szavak, így a „besúgó” is egy absztrakt gyűjtőfogalommá váljék. Jelen esetben a szeretet bizonyítékává: az apa elköteleződését jelentené a család védelme mellett.
Nem felmentés és nem mentegetőzés ez, ahogy a család múltjának és jövőjének a felvillantása az elbeszélésben sem akar valamifajta magyarázat lenni – mindössze azon diskurzusokat veszi számba a szöveg, amelyek a besúgóléthez kapcsolódnak a közbeszédben: ilyen a kínzás, a család miatti zsarolhatóság, az erőszak stb. Az agresszió és az erőszak amúgy is érezhetően jelen van a hétköznapokban, a vietnami háború szovjet értelmezésének uralkodó narratívájától a létező szocializmus csonkító és lélekromboló tevékenységéig.
Amikor pedig felcsendül az Apokalipszis mostra utalva Wagner Ringjéből az A valkűrök lovaglása, egy szovjet induló vagy a Rolling Stones Jumpin’ Jack Flash-je, az ugyanúgy parádésan illeszkedik a szöveg hangos változatába, mint a westernes gitárpengetés a Rio Lobónál.
És akárcsak ott, az Én és a besúgókban is remek munkát végez László Zsolt: a Reviczky Gáborral mint az apával alkotott kettőse élő, behúzza a regényrészlet hallgatóját a jelenetbe.
Száraz Miklós György Rio Lobo című novellájának hangoskönyvváltozata itt, az Apám darabokban című regény részlete, az Én és a besúgók pedig itt hallgatható meg.
Smid Róbert
Fotó: PKÜ KMPI/Onda Péter
