Hangverseny, hangulathoz hangolva - BOGÁNYI GERGELY

Zene


BoganyiGergely_zongoramuvesz_interju_ByBence_05.jpg
 

? Beethoven-programmal lép április 26-án, a Művészetek Palotájában a
közönség elé, A zongora címet viselő sorozatban. Ön választotta ezeket a darabokat vagy igazodni kellett a többi, sorozatban szereplő művész műsorához is?

 
? Szabad kezet kaptam, de igyekeztem a többiek programját is figyelembe
venni. Egyébként azt élvezném, ha mindig azokat a darabokat adhatnám elő, amelyekhez az adott napon a legjobban hangulatom van. Mert a különböző történéseket, az engem érő hatásokat a zenén keresztül is szeretném a közönség elé tárni.
 
? Szinte a pályája kezdetétől foglalkozik Beethoven műveivel. Mennyire van
szükség koncertről koncertre az új és új mondandóra?
 
? Nem új tartalmakat kívánok belevinni a művekbe, hanem azt szeretném
megmutatni, amit a szerző beleírt. S mivel a kompozíciók rendkívül gazdagok
zenei mondandó szempontjából, nem biztos, hogy első eljátszásra ? vagy akár
sokadikra ? ezeket az ember mind, egyszerre meg tudja jelentetni az előadásában.
 
? A Beethoven-koncert után rögtön Marosvásárhelyen lép a közönség elé, Rachmaninov harmadik zongoraversenyét adja elő. Hogy jut eközben ideje a zeneiskolára? Bevallom, meglepett, hogy elvállalta a szobi Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatását.
 
? A felkérés három évvel ezelőtt engem is váratlanul ért, de némi gondolkodás után igent mondtam, és a többletmunka ellenére nem bántam meg. Jól érzem magam az iskolában és sokat köszönhetek kiváló kollégáimnak is. Missziós területe ez az életemnek, és mindig is közel éreztem magamhoz azt a munkát, amivel segíteni tudok, tenni valamit a zenei közéletért. Fontos, hogy minél több gyereket neveljünk a jó zenére. Ma sokszor a pótlékokra hisszük azt, hogy eredetiek, miközben a valódi értékek eltorzult utánzatai csupán. Ez igaz például egy paradicsomra is.
 
? Egy korábbi nyilatkozatában említette, hogy nehéz a helyzet, baj van az
oktatással. Hogyan lehet mindezt orvosolni?
 
? Kollégáimmal együtt folyamatosan keressük a megoldási lehetőségeket, helyi
szinten is. Nemcsak a kultúra van mélyponton, hanem sokszor az emberek
általános lelkülete is. Nehéz a helyzet, főleg vidéken. De a fontos ügyért
mindannyian harcolunk. A mai, modern világban pedig remekül lehet, akár a világ
másik végéből, skype-on kommunikálni, dolgozni, intézni az iskola ügyeit. Ez bizony sokszor elő is fordul.
 

BoganyiGergely_zongoramuvesz_interju_ByBence_04.jpg
 

? Beszélt arról is, hogy legszívesebben a régi nagyok felvételeit hallgatja,
mert ahhoz, amiről szólnia kellene a zenének, ők sokkal közelebb álltak. S azt
mondta: a játékuknak "illata van".  Az ön előadásának is?


? Mindig lehetséges, hogy megtaláljuk a megfelelő hangot, "illatot", de a mai,
sok szempontból eldurvult világ ezt egyre nehezebbé teszi.
 
?  S ahogy egy korábbi interjújában fogalmazott, a média, a publikum szenzációt akar látni, cirkuszi produkciót, közben pedig éppen elég lenne, hogy maga a darab hasson.
 
? Én abban hiszek, hogy a zeneművek saját, belső ereje, a színpadon pedig ennek
közvetítése számít. A közönség mindig megérzi, hogy valaki a zene mondanivalóját óhajtja tolmácsolni, nem pedig a sajátját. A zene az igazság megjelenítése.
 
?  Chopin-útlevelet már kapott a lengyel államtól, művészete elismeréseként, és mert jelentős mértékben hozzájárult Fryderyk Chopin életművének népszerűsítéséhez. Liszt-útlevele van már?
 
? Nekem nincs. Létezik ilyen? Liszttől nem szeretnék elszakadni, függetlenül
attól, hogy volt tavaly egy szép, kerek évforduló. Egyáltalán nem éreztem, hogy sok lett volna a zenéjéből. Komoly kihívás számomra, hogy idén október 22-én, Liszt születésnapján, a Művészetek Palotájában ismét tartok egy rendhagyó, ez alkalommal három koncertből álló sorozatot. S bár már sok mindent eljátszottam, de még rengeteg vágyam akad. Például, hogy a Pathétique szonáta lassú tételét úgy adjam elő, hogy az maradandó élmény legyen.