A hangzatos című Hangszínek – Új zene a történeti avantgárdban az 1910-es és 1930-as évek közötti művészeti törekvések és az új zene kísérletei közötti összefüggések szemléltetésére tesz kísérletet. Olyan korszakba repít vissza, amikor a hagyományos zenei felfogáson és eszközökön túllépve új irányba fejlődött a muzsika. Hangrögzítő készülékek jelentek meg, és a zeneszerzők meg az előadók egyaránt új hangképző eszközökkel, komponálási módokkal próbálkoztak.
Ez a 20. század hajnalán megjelenő avantgárd idején történt. A számos képzőművészeti és irodalmi irányzatot magában foglaló áramlat felbontotta a hagyományos művészeti formákat és újakat keresett. Az avantgárd törekvések rövid ideig tartó forradalmi lendületű mozgalmakat (expresszionizmus, futurizmus, szürrealizmus, dadaizmus) hoztak magukkal, amelyek közös nevezője a lázadás, a formabontás és az építés szándéka volt. Képviselőik az általuk rendezett eseményeken kívül nyomtatott fórumokon, jellemzően saját folyóirataikban hirdették gondolataikat. A megannyi manifesztum közül a futuristáké volt az egyik legjelentősebb. Az olasz Marinetti által vezetett csoport élesen elutasította a múltat, és a technikai újdonságokat hozó jövő felé fordította a tekintetét, amelyet a lendület, a sebesség, a dinamizmus és az ezekkel járó veszély jellemzett.
Idehaza Kassák Lajos és Moholy-Nagy László tartozott az avantgárd legfontosabb képviselői közé. Új művészek könyve (1922) című közös kiadványukban azonos hangsúllyal mutatták be az építészet, a képzőművészet és a technika vívmányait. Kassák az 1910-es évektől irodalmi tevékenységével tűnt ki. Létrehozta a Tett című expresszionista folyóiratot, majd a magyar avantgárd egyik legfontosabb lapját, a Mát. Képzőművészeti tevékenységével, konstruktivista képeivel európai hírnévre tett szert. Moholy-Nagy a Walter Gropius által alapított Bauhaus iskola kiemelkedő tanára, konstruktivista festő, ipari tervező és fotográfus volt.
Kassák és Moholy-Nagy is olyan időszakban élt, amikor a technológia fejlődése új médiumokat kínált az alkotók számára. Olyan új zenei irányzatok jelentkeztek, mint az olasz futurista mozgalom bruitizmusa. A futuristák 1913. március 11-én Luigi Russolo avantgárd festő és zeneszerző vezetésével L’arte dei rumori (A zajok művészete) címmel manifesztációt jelentettek meg. Russolo úgy gondolta, hogy a tradicionális, melodikus zenét a jövőben felválthatná a zajzene, lévén, hogy már eleve hangokkal vagyunk körülvéve. Zajgeneráló eszközt tervezett, majd alkotott meg, amelyet intonarumorinak nevezett el. A kísérleti hangszer dobozokba épített, gramofonszerű tölcsérekből állt. Az általa kínált új hangzásvilág az emberi érzékelés fejlődését és finomodását kívánta elősegíteni.
Ebben az időben jelent meg a technika történetének első hangszerautomatája, a gépzongora is. Hangfelvételkor pneumatikus úton, a lyukszalag elve alapján papírtekercsre rögzítették a zongorahang időtartamát, erősségét és magasságát, és a lejátszáskor fújtató szabályozta a mechanikát. A gépzongora megszólaltatásához szükséges energia előállítása pedállal vagy motorral történt. A Kurt Vonnegut amerikai esszéista által is ismertetett találmány lehetővé tette a zenész képességét felülmúló hangkészletű, tempójú és ritmikájú zenei struktúrák megszólaltatását.
Az avantgárd zene hazai előfutára Tiszay Andor volt. Íróként, színházi rendezőként, dramaturgként, színészként és műfordítóként is működött. Dalszövegei jelentek meg, és a Magyar Rádió munkatársaként hétköznapjaink hangélményeit: utcai zajok és állathangok kollázsait mutatta be. A Crescendo című zeneművészeti és zenetudományi folyóirat 1927-ben a frankfurti zenekiállítás szenzációjáról, León Theremin orosz és Jörg Mager német feltalálók elektromos, földöntúli hangzást produkáló hangszereiről adott hírt.
A modern zenei áramlatok megismertetésében Magyarországon is fontos szerepet töltöttek be az avantgárd művészeti csoportok. A már említett Kassák, Tiszay, Remenyik Zsigmond író irodalmi és zenei estek szervezőiként, folyóiratok (Új Föld, Dokumentum) szerkesztőiként kultúraközvetítő szerepet vállaltak magukra. Kozma József, Kadosa Pál, Szelényi István és Szabó Ferenc zeneszerzők pedig a Zöld Szamár és a Prizma Színházban, valamint a Cikk-Cakk esteken léptek fel az új zene népszerűsítése érdekében.
A kiállítás előterének falán fogalmi térkép segíti eligazodni az avantgárd zenében, programjában, jövőképében. A Kassák Lajos folyóirataiban, a bécsi Mában és az annak folytatásaként megjelent Dokumentumban közzétett zeneelméleti szövegeket, megtépázott kották lapjait és korabeli előadóestek, például az Új Föld fennmaradt plakátjait egyaránt megtekinthetjük. Az egyik ilyenen egy 1923. október 23-án este fél kilenckor, a Zeneakadémia nagytermében megrendezett program szerzői, szereplői, felcsendülő művei szerepelnek. Egy másikon, szintén az Új Földhöz köthetőn Arnold Bax, Alban Berg, Ernst Bloch és más zeneszerzők műveit előadók névsorát olvashatjuk.
Mindezekre kortárs képzőművészek reflektálnak hanginstallációikkal, zenei szerkezeteikkel. Például a Bali János–Kertész Krisztián–Lakatos Áron trió, amely fényérzékelők közvetítésével szólaltatja meg papírkollázsokból készített, egymáson elforgatható lemezeit (Verkli, 2022). Mozgást manipuláló és megszakító szerkezetük interaktív zenei élményt kínál. Kedves Csanád és Nádas Eszter gyermekeik hangját és vizuális élményeit gyúrja egybe videójában (Min[or] art, 2019), Nagy Zsófia játékos módon mutatja be a magyar népdal ötfokú skálán alapuló szerkezetét és az egyetemes zenei hagyományhoz való kapcsolódását (Magyar színes, 2016). Színekkel jeleníti meg a hangokat, amelyek hosszúságát az ecsetvonások hossza mutatja, és a színkotta alapján bárki játszhat.
Már a néhány említett kiállító munkáiból is kitűnik, hogy nem könnyen befogadható tárlattal van dolgunk. A századelő művészeti törekvéseinek megidézése és a kiállított alkotások gondolati hátterének megismerése komoly elmélyülést igényel. Talán túlzottan is komolyat – és ezen a kiállított manifesztumok összegzéseként készített fogalmi térkép vajmi keveset segít. Bár a terjedelmes prospektus információáradata szükséges a látottak befogadásához, még fokozza az érzést, hogy afféle kissé hosszúra nyúlt ismeretterjesztő előadáson járunk.
Szerencsére az interaktív videómunkák és installációk üdítően hatnak, és mivel zenei anyagokról van szó, a legtöbb munkába belehallgathatunk. Erre nagy szükségünk is van, hiszen csak a figyelmes fülelés teszi lehetővé, hogy igazán megértsük, melyek voltak a történeti avantgárd új zenéjének legfőbb jellemzői.
Takáts Fábián
Fotók: PIM-Kassák Múzeum
