Hány nagy zeneszerzőnk is van? - HOMMAGE - LIGETI - CONCERTO BUDAPEST

Ligeti György 1923-ban született, azaz 89 éves lenne az idén, azonban 2006 júniusa óta nincs köztünk. Tíz évvel korábban, 1996-ban Rácz Zoltán kezdeményezésére tizenhét művész, zeneszerző és előadó (Ligeti György mellett Kurtág György, Szőllősy András, Eötvös Péter, Jeney Zoltán, Rados Ferenc, Dobszay László, Csalog Gábor, Perényi Miklós és Batta András) részvételével alakult meg az Új Magyar Zene Egyesület, amely a kortárs zene széles körű megismertetését tekinti fő céljának, ugyanúgy, mint az 1911-ben Bartók, Kodály és Weiner Leó által létrehozott azonos nevű társaság. 2005-ben döntötték el, hogy Ligeti György születésnapján elindítanak egy koncertsorozatot, amely során szép lassan megismertetik a hallgatókkal, és talán a repertoárokba is becsepegtetik Ligeti műveit. Az első hangverseny után három héttel a zeneszerző elhunyt, de a születésnapi koncert azóta hagyománnyá vált, és mára szépszámú közönséget is kinevelt. Nem is akármilyet. A mostanin a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, nem hogy köhögés, de pisszenés sem volt, még a tételszünetekben sem. Nem véletlenül: főként vájtfülűek, zeneértők és zeneművelők voltak a nézőtéren. Közben, az évek során a Ligeti-játszásban a zenészek is némi rutinra tettek szert, és ez nagyon jól meglátszott ezen az estén. A hangversenyt a szünet élesen osztotta két meghatározó részre: az elsőben az 1956 előtt, a másodikban utána komponált műveiből szemezgettek. A dátum önmagáért beszél, ?56 decemberében emigrált Ligeti Magyarországról. Korai, gyakran iskolai feladatként kapott kompozíciós gyakorlatok születtek a negyvenes években, amelyek közül elhangzott négy négykezes és négy szólózongorás darab. Míg az első négyben eltéveszthetetlen Bartók és a népzene hatása, a második csokorban már Ligeti önálló zenei nyelvezete is megmutatkozik, a tehetség ezekből az ujjgyakorlatokból is határozottan kikacsint. Fejérvári Zoltán és Csalog Gábor játszottak.

A következő füzér a daloké volt. Később született ugyan az öt Arany-dal, mégis hagyományosabb, kimondottan népdal-allúziókat mutató ciklus ez, ahol Arany János szövege is igazi népdalszövegként hat, és különösen A bujdosó című kimondottan megrendítő. A négy évvel korábbi Weöres-dalok jóval modernebb hangzásúak, a későbbi Ligeti-hangvételből ígérve némi ízelítőt. Szabóki Tünde tökéletes artikulációval és rendkívüli expresszivitással énekelt, Csalog Gábor pedig e dalok kíséretében még jobban tetszett, mint a zongoradarabokban, igaz az is, hogy Ligeti nagyon is egyedi kíséretet szerzett a dalokhoz. Az est nagy meglepetése a Román koncert, egy négytételes szvit, amit ugyan maga Ligeti később ?akkori téveszméi gyűjteményének? nevezett, én azonban elhallgatnám számtalan koncerten, olyan szellemes darab, amiben sokféle stílusjegy keveredik, jó karakterek szólalnak meg, fergeteges a dinamikája. Rácz Zoltán a kiválóan játszó Concerto Budapest élén meg is szólaltatta a rengeteg árnyalatot, hagyott időt a hangulatok kijátszására, semmit nem kapkodott el, levegősen vezényelt. Príma, telt, mély vonóshangzás szólt, virtuóz fúvósok, és lidércesen borzongató párbeszéd az első hegedű szinte üveghangszerű pilinckázása és a havasi hangulatot idéző, alpesi kürtöt imitáló, az orgona elé magasra feltolt kürt között.

A szünet után kronológia szerint az utolsó, 1999-ben szerzett Szonáta brácsára hangzott el Dimitri Murrath előadásában. Az első tételben még meglepő hamisságok, csúszkálások, érdes reszelések sora kételyeket ébreszt, vajon véletlen-e vagy szándékos, ám ezt eloszlatja a brácsás ragyogó játéka a második és harmadik tételben, majd a negyedikben visszatérő recsegő hangzás. Így teszi a komponista durva keretbe a csiszolt drágakövet. Negyven évvel korábban született az Apparitions (Jelenések), ez hozta meg külföldön első komoly sikerét. Ez már igazi Ligeti, eredeti, saját hangvételű, téma és hangnem nélküli mű, tele sokféle váratlan és jópofa effekttel. A hangszerek mindenféle szokatlan módon szólalnak meg, olyannyira, hogy néha nem is lehet felismerni, éppen melyiket halljuk. Hatalmas apparátus jár be széles íveket és dinamikát. Hallgatása közben ébred rá a hallgató, mennyire nem egyszerű Ligetit játszani. Ez az érzése csak fokozódik a drámai Atmosph?res című darabban. Ez az atmoszféra nem játékos, nem szelíd, hanem goromba, disszonáns, nyugtalan, a XX. század minden zaklatottsága és Ligeti életének dúltsága is benne van. Rácz Zoltán itt is imponálóan vezette a minden csalafinta kihívásnak remekül megválaszoló Concerto Budapestet. A hallgató pedig elgondolkodhatott azon, vajon hány világnagyság zeneszerzőnk is van, és vajon miért csak hármat emlegetünk mindig közülük.