A jelenleg hat állandó és két időszaki kiállítással büszkélkedő múzeumnak 1954 óta az Öreg-tó partján fekvő tatai vár épülete ad otthont, így, ha ellátogatunk az intézménybe, múzeumi élményeinket páratlan természeti látvány fogja kísérni. A széles tárházból gondosan kiválasztott, alábbi hat tárgy jól szemlélteti a múzeum gyűjteményeinek sokszínűségét és az intézmény egész Komárom-Esztergom vármegyére kiterjedő gyűjtői és kutatói figyelmét. Ez a kollekció megmutatja a múzeum régészeti, néprajzi, képzőművészeti gyűjteményei esetében a műtárgyak múzeumba kerülésének helytörténeti indokoltságát és helyi vonatkozásait. A tárgyakon túl feltárul a muzeológus munkája is, amelynek eredményeként a régiségként vagy kvalitásuk okán megbecsült tárgyak meg tudnak szólalni, feltárul egykori aurájuk, a tárgyakon keresztül pedig rés nyílik az adott korszakra, a miliőre.
Az Ördöglovas – Sándor Móric lovas bravúrja
Korának ismert szereplője, Széchenyi István közeli barátja volt a bajnai gróf, Sándor Móric. Bravúros lovas hírében állt, nevét akrobatikus, vakmerő lovas mutatványaival kapcsolatban emlegették. A kortársak kíváncsiságát szolgálta ki az a sokszorosított grafikai lap, amelyen a szekér fölött ugrató Ördöglovast látjuk.
A kép rajzolója egy neves osztrák mester, Joseph Heicke, aki Johann Gottlieb Prestel ábrázolása után készítette el a litográfiát. Prestel pedig Sándor Móric tetteinek szemtanúja volt, a gróf őt bízta meg nevezetes tettei megörökítésével. 12 éven át kísérte a grófot, rajzolta le nevezetes mutatványait, majd készítette el a Sándor-albumot, amelyben 150 képen megörökítve láthatták a kortársak a nevezetes történetek, anekdoták illusztrációit. Ezek között szerepel például az a híres jelenet, amint a gróf lovával átugrat Metternich Leontina (későbbi felesége) hintója felett, ezzel elnyerve a hercegnő szívét.
A színezett litográfián a gróf egyik híres lovas bravúrja látható, amely sokat elárul az úrlovasról. Sándor grófot Pest utcáján látjuk, a legelegánsabb öltözetben, fején fényes cilinderrel, biztosan ül lova nyergében, miközben a pesti vármegyeháza előtt éppen az útját keresztező, megrakott szekér fölött ugrat (vagy inkább repül) át.
Bőrben és aranyban – A király könyve
Ferenc József császár és király uralkodásának ötvenéves jubileuma alkalmából 1899-ben díszes album jelent meg. A nagyszabású kiadói vállalkozást számos kiváló művész közreműködése fémjelzi. Az írók között ott volt Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Herczeg Ferenc is. A szövegek az uralkodót a magyarság nevében köszöntik, és a magyarok hűségét és háláját fejezik ki iránta, hiszen ezek az évek a Monarchia, Magyarország és a főváros épülésének, gazdasági és kulturális fejlődésének évei.
A kötet a tárgynak megfelelően pompás kiállítású. Külső borítója nyomott bőr kötésű, zománcozott betűkkel, rézveretekkel ékes, a korona és az aranygyapjas rendjel motívumával díszített. Belső oldalain az akkor divatba jött szecesszió látványvilágát, eleganciáját figyelhetjük meg. A rajzokat, szövegdíszeket Koloman Moser és Joseph Hoffmann rajzolta, az illusztrációkon számos művész dolgozott, a festményreprodukciók Benczúr Gyula, Halmi Artúr és mások alkotásai.
A könyv egyik fejezete az 1897-ben Tatán rendezett nagy hadgyakorlat, az úgynevezett Kaisermanöver eseményét kíséri végig, írásban és képben. A hadgyakorlat nagy csatája az uralkodó jelenlétében a város környékén, a kocsi határban volt. Ferenc József császár és vendége, II. Vilmos német császár a hadgyakorlat idején a tatai kastélyban lakott. A sajtó rajzolókat és tudósítókat küldött ki az óriási érdeklődés mellett zajló eseményre, így azok a kötet számára hasznos forrást jelentettek.
A kőfaragómester pillantása – gyámkő a neszmélyi református templomból
A gazdagon díszített késő középkori templomokban gyakran búvik meg maga a kőfaragómester, arcmását pillérfejezetbe, kapuzat faragványai közé rejtve. Az 1400 körüli években épült neszmélyi templom gyámkövén is az egykori mester portréhűségre törekvő képmását látjuk. Komoly tekintetének aggódó kifejezést kölcsönöz a ráncolt szemöldök motívuma. A mester a kor divatja szerinti süveget visel.
A gyámkőről, amely egy kapu áthidalásának vállát támaszthatta valaha, elsőként 1912-ben Sztehlo Ottó, a középkori templom műemléki felmérésével megbízott építész tudósított: „A szentély boltozata hiányzik, egy emberarcot ábrázoló boltvállkő, mint másodelhelyezés, a déli előcsarnok bejárója felett, zárókő gyanánt szerepel (belül).”
A különleges faragványt, mint a késő középkori építészet és szobrászat hírmondóját és mint a 15. században mezővárossá váló (1412-től királyi birtok) Neszmély múltjának emlékét, 1938-ban Magyary Zoltán szerezte meg a tatai múzeum kiállítása számára.
Lúdtollal, fekete tintával – tintatartó készlet a 18. századból
A 18. század a szépírás kora, még a számlák is kalligrafikus, egyenletes ritmusú szépírással kerültek a papírra. Az írás eszköze a lúdtoll volt, amelyet gubacstintába mártottak. Az elkészült, a tintától még nedves lapot végül porzóval hintették meg. A kor tintatartói ezeknek a kellékeknek a tárolását szolgálták.
A dobozforma, szögletes tintatartó két kiemelhető tégelyt tartalmaz: az egyik a tinta csészéje, a másik (lyukacsos fedésű) a porzótartó. Köztük lyukakat képeztek, ezekbe szúrták a tollakat. Az elülső, mélyebb rész a tollhegyet kialakító kés számára szolgált.
A tatai fajanszgyárban számos tintatartó készült, kiszolgálva a kor személyes és hivatali igényeit. A forma mindegyik tárgynál ugyanaz, de a díszítés (ha egyáltalán alkalmaztak színes festést a fehér ónmáz felett) változatos. Az a tintatartó, amely Halász János atya számára készült (az ő nevét olvashatjuk a tárgy homlokzatán: Pater Ioannes Halasz), ajándékképpen, a legszebb darabok közé tartozik. Díszítése a barokkot felváltó, klasszicizáló ízlés felé mutat, hiszen a színes virágszálak között ott van már a feszton, a füzérdísz, amely a copf stílus uralkodó ornamense.
A kávésmester boroshordója – a Szent Családot ábrázoló hordófenék
A vármegye területén fekszik a komoly történeti örökséggel bíró – mintegy 1400 hektáros – Neszmélyi borvidék, melynek borai a magas savtartalmuknak köszönhetően a hosszabb szállítást is jól viselték. Szőlőállományát a térségbe érkező sváb telepesek frissítették fel a 18. században – ez sajnos a következő évszázad végén, a pusztító filoxérajárvány miatt jelentősen károsodott.
Az itt látható, díszesen megmunkált dombormű egy hordóhoz tartozott, amelynek tulajdonosát is ismerjük: egykor Ober József tatai kávésé volt, pincéjének vagy akár a kávéház helyiségének méltó darabja lehetett. A tulajdonos nevét, monogramját és a hordó készítésének idejét szokás volt rávésni a jelentősebb nagyságú példányokra, ezek láthatók ezen a darabon is. A tatai hordót azonban egy tehetséges kádár- vagy fafaragómester domborműve is díszítette: a szamárháton ülő, gyermekét átölelő nőalak és az őket kísérő férfi az Egyiptomba menekülő Szent Családot jeleníti meg. Ober József azért faragtatta ki Szent József alakját, hogy saját égi közbenjárójának védelmét élvezze.
Pannóniai légiók nyomában – katonai díszálarc
Nemcsak magyar, hanem európai viszonylatban is ritkaságnak számít az a katonai díszálarc, amely a Római Birodalom pannóniai provinciája Azaumnak nevezett római táborából, a mai Almásfüzitő földjéből került elő 1971-ben. Almásfüzitő és Dunaalmás között a római időkben egy határvédő katonai tábor működött. Ilyen álarcokat a magas rangú katonák használtak a győzelmi felvonulásokon, miután a győztes csaták után hazaértek, és megünnepelték a diadalukat. Akár harc közben is felvehették, részben magukat védelmezve, másrészről megfélemlítve az ellenséget.
A maszk idealizált arckifejezése a győzedelmes hadvezér, a katonai vezető dicsőségét, jelentőségét emelte és hirdette.
A bronz díszálarc a Kr. u. 2–3. században készülhetett, a szabályos, szinte nőies vonásokat mutató arc és a klasszikus stílusú hajviselet-ábrázolás a hellenizmus hatását tükrözi.
Fotók és reprodukciók: Kuny Domokos Múzeum
