Hatszoros áron keltek el a Downton Abbey relikviái

Minden várakozást felülmúlt az a londoni aukció, amelyen a sikeres brit tévésorozat, a Downton Abbey kellékei, jelmezei és egyéb relikviái kerültek kalapács alá. Az árverés összbevétele az előzetes becslések hatszorosára, 1,7 millió fontra (mintegy 760 millió forintra) rúgott – közölte a Bonhams aukciósház.

000_69TE8WD.jpg
Mr. Carson karakterének háromrészes öltönye a Downton Abbey televíziós és filmsorozatból. Fotó: Henry Nicholls / AFP

A legtöbb pénzt, több mint 216 ezer fontot (csaknem 100 millió forintot) azért a csengőfalért fizettek, amely a személyzet hívására szolgált a sorozat mind a hat évadában. A kikiáltási ár itt mindössze hétezer font (3,1 millió forint) volt.

A Bonhams aukciója, amelyen ruháktól filmcsapón át autóig számos tétel kelt el, online zajlott augusztus 18-tól egészen szeptember 16-ig. Az esemény a szeptember 12-én debütált harmadik Downton Abbey mozifilm, a Downton Abbey: A nagy finálé felvezetője is volt egyben. Az alkotás a 2010 és 2015 között hat sikeres évadot megért brit saga végét jelenti.

Az árverés legnépszerűbb tételei közé tartozott a főszereplők, Lord és Lady Grantham 1925-ös Sunbeam márkájú gépkocsija, amely a mai napig működik. A kocsiért 172 500 fontot (77,4 millió forintot) fizetett a nyertes licitáló. A Michelle Dockery által alakított Lady Mary sorozatban viselt esküvői ruhája 21 760 fontot (9,7 millió forintot) kóstált, míg a Maggie Smith által játszott szereplő, Violet Crawley sétapálcáját 28 160 fontnál (12,6 millió forintnál) ütötték le. A Downton Abbey: Egy új korszak című, 2022-ben bemutatott mozifilmben használt filmcsapót 9600 fontért (4,3 millió forintért) vitték el.

000_69TK4LA.jpg
A Downton Abbey tévésorozat és filmsorozat szereplőinek ruhái, köztük Lady Edith pávatollas ruhája és Lady Mary ruhája. Fotó: Henry Nicholls / AFP

Az árverés összesen 1 735 744 fontos bevételéből a brit gyermekjótékonysági alapítványt, a Together for Short Lives-t támogatják.

„Ahogy a frissen bemutatott mozifilm, a Downton Abbey: A nagy finálé vezeti a brit és az ír jegybevételi listát, izgalmas látni, milyen jól teljesített a Bonhams aukciója. Nemcsak arról van szó, hogy az új tulajdonosok meg fogják őrizni a sorozat kellékeit, jelmezeit, hanem arról is, milyen elképesztő összegeket költöttek az általunk választott jótékonysági célra” – mondta Gareth Neame, a művet producerként jegyző Carnival Films vezetője.

Charlie Thomas, a Bonhams csoportvezetője arról számolt be, hogy az elmúlt hónapokban a világ minden tájáról érkeztek a londoni New Bond Streetre, hogy a kiállított aukciós tárgyakat megtekintsék, illetve részt vegyenek az árverésen. „Minden tétel elkelt, a végső bevétel messze felülmúlta a várakozásokat. Az aukció megmutatta a Downton Abbey varázsát” – hangsúlyozta.

A Julian Fellowes által kitalált tévésorozatot először az Egyesült Királyságban vetítették 2010-ben, mielőtt elindult volna világhódító útjára. A széria a gazdag arisztokrata Crawley család és személyzete harminc évre nyúló történetét meséli el, a hat évadban összesen 52 epizódot láthattak a nézők. Világszerte több mint 120 millióan követték a show-t.

Ez is érdekelheti

Dalí nyalókalogót tervezett, Van Gogh pedig matematikai elveket festett meg

Kultúrsokk című sorozatunk következő részéből egyebek mellett az is kiderül, hogy Beethoven süketen komponált, Degas pedig festőként varrt tüllruhát.

Ez már nem rock and roll, inkább zajos divatbemutató

Freddie Mercury egyszer így nyilatkozott a Queen esztétikájáról: amit láttak, az nem koncert volt, hanem divatbemutató.

A gyanúba keveredett Picassótól az ókori férfiideálig

Kultúrsokk névre keresztelt cikksorozatunk bizonyítja, hogy az igazán nagy művészek és műalkotások hatása korokon átívelő – ma is képesek meglepetést okozni.

Konteó: Kevésen múlt, hogy Blondie nem lett Ted Bundy áldozata

Debbie Harry Ted Bundy kivégzésekor ismerte fel a sorozatgyilkosban a férfit, aki két évtizeddelé azelőtt autójával megpróbálta elrabolni.