Képző

Helyben élő hagyomány - ZSOLNAY NEGYED

Archív 2012. augusztus 9.
Európa mostanában kezdi komplex módon kezelni ipari építészeti örökségét. A Ruhr-vidék bányászati központjában, Essenben 2010-ben nyílt meg a Zollverein park, ahol az egykori bányagépek és szénfeldolgozók komor világából a kultúra, a szórakozás, a történeti bemutatók és az innovációs szektor sztárépítészek által ?átrajzolt? otthona lett, és folyamatos programjaival évi kétmillió látogatót vonz. A pécsi Zsolnay gyár újjászületése még az esseninél is sokkal látványosabb eredményt hozott.

A 2008-as nyertes pályázatot még három építész ? Csaba Kata, Herczeg László és Pintér Tamás János ? jegyezte, de az egész komplexum már 14 építészcsapat összehangolt munkájából jött létre. A koncepció megértő a múlttal és józan a jelennel szemben: bontani, tisztítani, felkutatni mindent, ami még használható, csak ezután építeni, és csakis annyit, amennyi mindenképpen szükséges. Nem jellemző attitűd itt és most, de hogy mennyire életképes, arról bárki megbizonyosodhat, aki a három bejárat egyikén a negyedbe érkezik.

A bontás mindent elért, ami idővel és kényszerből rakódott a gyár 40.000 négyzetméternyi területére. A századforduló míves téglaépítészete kiszabadult a hitványabb korok lerakódásai alól, nagyobb szabad terek keletkeztek a gyár- és lakóépületek között. A régi épületek újraélesztésével és a bontásokkal a terület szerkezeti jellege megmaradt, de kis utcák, teresedések jöttek létre, megnőtt a parkok szerepe, s ezáltal a szabadtéri programoké is.

A tisztítás a villáknál is, a gyárépületeknél is az eredeti stílus visszaemelését hozta. A családi lakóház türkiz rozettái, a gyönyörű szecessziós részletek, a kerti út finom kanyarulata, a teraszok, loggiák reneszánsz bája, a Sikorski-villa nemes lépcsőkorlátja és kertje, a homlokzatok és bejáratok historikus kerámia-díszei egyszerűen lenyűgözők. A kert kitüntetett pontjaira odakerültek azok a másolatok, melyeknek első példányát a Zsolnay gyár a Monarchia legszebb középületei számára készítette: indiai kút, karmos griff, a bécsi Hofburg embernagyságú kerámia vázái, kecses szoboralakok.

Az égetőkemencék és a jégverem felmagasodó kéményeit, ahogyan az épületeket kívül-belül, keleti stílusú Zsolnay-kerámiák díszítik, mindenütt a gyár különleges termékeinek emlékével találkozunk, egyedi darabok másodpéldányaival vagy pusztán a gyártelepről összegyűjtött, ötletszerűen egymáshoz válogatott maradék keramitlapokkal. Ez az állandó előre-hátra reflektálás nem enged eltávolodni a múlttól, nem akarja felülírni azt az új beépítésekkel.

Ettől olyan bámulatosan gazdag ez a hely: régi és új úgy kommunikál egymással, hogy sem valami erőszakolt hasonlóság, sem bármiféle hierarchia nem merül fel köztük. Egyszerűen jól érzik magukat egymás társaságában: a Művészeti Intézet hófehér, homogén homlokzatába szépen belesimulnak a Zsolnay-család alakjairól készült kerámia portrék, a túloldalon a korten-acéllal borított átjáróban nem csak a kortárs anyaghasználat és forma jelenik meg, hanem az ipari jelleg is.

A terület keleti részébe költöztetett gyárban tovább folyik a világhírű termékek előállítása, a pirogránit üzemben megújult technológiájával tovább folyik az ipari kerámia-gyártás, miközben nem messze innen az egyetem kapott mozzanatnyi átépítéssel korszerűsített épületeket. Látványos gesztusok és apró kacsintások tartják egyben a kétféle világot, és a viszony láthatóan megalapozott, sőt életképes. A régi terek kis átigazítással ma kitűnően használhatók, akár oktatási épületről, akár kiállítótérről van szó. Egy hangsúlyos emeletráépítés a Bölcsészkar tömbjén nem vonja vissza a tiszta, nemes téglaarchitektúra kiegyensúlyozott arányait, nem nyomul rá a kis utcák, átjárók hangulatára. A Pirogránit udvar atmoszféráját sem zavarja, hogy a két oldalán megmaradt kétszintes téglaépületek a harmadikon a Liszt Ferenc Hangversenyterem puritán tömbjével egészültek ki, a negyedik oldal pedig mészkőborítású rámpával és lépcsővel nyílik meg az egyik bejárat irányában.

A negyedet átszelő tengely mentén a Látogatóközpont, a föld alá bújtatott Galéria, Planetárium és kávézó szépen csatlakozik a fölöttük kialakított teraszos játszótérhez, onnan még tovább vonzza a tekintetet a ragyogó zöld kerámiaborítású régi művelődési ház, ami a Bóbita Bábszínház pompázatos otthona lett, homlokzatán bábos napórával.

Az építészet kínálta csodák, a régi égetőkemencékbe költöztetett könyvtári olvasóterem, a rengeteg csillogó ötlet és bravúros megvalósítás mellett még ráadásként ott van a világszínvonalú, szecessziós Zsolnay-dísztárgyakat felvonultató Gyugyi-gyűjtemény, az értőn kialakított család- és gyártörténeti kiállítás, vagy Winkler Barnabás építész felajánlásából az egészen kivételes atmoszférájú rózsaszín Zsolnay-kollekció. A főút fölött átívelő acélcsipke gyalogoshíd ? ami nem csupán összeköti a negyed két részét, de erős, vonzó látványelem is a városba érkezők számára ? messziről jelzi, hogy Pécs mostantól nem ér véget a Balokány-ligetnél. Egész városnyi negyeddel bővült, aminek mindennapi élete még csak most formálódik.

Lehet, hogy a létrejött adottságok egyelőre túl bőnek bizonyulnak, de a város idővel nyilván belenő, megtölti, belakja élményekkel és feladatokkal. Egyelőre az a legfontosabb, hogy a szellem és a minőség igen magas mércét szab minden további jelenlétnek a Zsolnay Negyedben.