A mohácsi születésű, Párizsban világhírűvé váló Rozsda Endre képein nagyjából az egész huszadik század átvonul: színei és alakjai korszakos jelentőségűek, munkáinak helye a legjobbak között van. A Mindenkinek van saját álma című, a Várfok Galériában megrendezett tárlat különleges utazást ajánl: a festőművész merész, semmitől vissza nem riadó személyes vízióiba enged bepillantást.
Rozsda nem kevés izgalom övezte szakmai élete Aba-Novák Vilmos magániskolájából indult, majd 1938-ban az École de Louvre növendéke lett Párizsban. Első kiállítását a francia fővárosban rendezte meg ugyanebben az évben. A katalógus bevezetőjét a szürrealizmus pápája, André Breton írta. Ismeretségi körébe a kor legnagyobb művészei, többek között Max Ernst, Picasso, Giacometti tartoztak.
Magyarországra 1943-ban jött vissza. Az Európai Iskola tagjaként számos kollektív tárlaton vett részt, majd 1956-ot követően megint Párizsba ment, ezúttal végleg. A szürrealizmus Milánóban megrendezett nemzetközi kiállításán is szerepelt, majd 1964-ben elnyerte a legfontosabb díjat, a Copleyt – a díjról döntő zsűrit többek mellett Hans Arp, Man Ray, Marcel Duchamp alkotta. 1970-től francia állampolgár. Utolsó, a Várfok Galériában megrendezett tárlatán személyesen volt jelen, a kiállítást Esterházy Péter nyitotta meg. Rozsda 1999-ben halt meg, sírja a Montmartre-i temetőben található.
A tárlaton sokszínűen tárul fel a Rozsda képviselte, a szürrealizmustól a legabsztraktabb és legmerészebb formákon átívelő világ. A színek mozgalmas forgatagába érkezik meg a kiállítást megszemlélő vendég, akit szédületes kaotizmus, a huszadik század zaklatottsága és mozgékonysága fogad. Ám félreértés ne essék, van itt rend és harmónia: művészi léptékben.
A kiállítás helyet ad A Kékszakállú herceg vára című, Balázs Béla-Bartók Béla azonos című operája ihlette, méretében is hatalmas festményének, ahol az operára jellemző nyugtalanság és hosszasan titkolt agresszió a színek zaklatott játékában talál magának formát. Labirintusszerűen elágazó vonalakat látunk, mintha minden a bekövetkező tragédia megelőlegezése lenne.
Érdekesség, hogy a kép Rozsda halála után került elő, azonban a mai napig nem tisztázott, a festőművész befejezte-e az amúgy tizennégy éven át festett művet vagy még dolgozott volna rajta.
Ugyanilyen jelentőséggel bír Örvény, Pénelopé, A torony című vagy akár a nyolcvanas évek végén készült Rózsaszín nap és az 1998-ban befejezett Körhinta című munkája. Megragadó, hogy Rozsda, legyen szó bármelyik korszakáról, semmit nem veszített lendületéből. Az idő előrehaladtával színei még markánsabb benyomást keltenek, túl azon, hogy egész pályája tudatos felépítés eredménye, szín és forma filozófiai magasságokba emelése.
Figuratív munkái – említhetjük akár a Cím nélkül címűt – erősen szimbólumokkal terheltek. Megfejtésük nem adja magát könnyen, noha értelmezés nélkül is magas fokú esztétikai élményt nyújtanak.
Rozsda tökéletes egyensúlyt talált a figuratív és az absztrakt festészet között. Jól példázzák ezt Lovag, Tükröződés, Szilánkjaim című alkotásai.
Kisebb munkái, grafikái is megtekinthetők itt. Ezeken az alkotásain nehezen értelmezhető, első ránézésre ijesztő, a szürrealizmust súroló álmok birodalmában létező alakok tűnnek fel.
Rozsda képein a modern európai képzőművészetről alkotott tudás mesteri fokon jelenik meg. Úgy tűnik, tökéletesen elsajátította az egymást váltó irányzatokat, mindeközben egyedi stílust teremtett, és hivatalosan semmilyen mozgalomhoz nem csatlakozott.
A kiállítás február 8-ig látogatható.
A fotók forrása a Várfok Galéria.
