? Szcenírozott koncertként kerül színre az opera, pedig a Händel-daraboknál is jellemző volt a különleges, pompőz színpadkép. Hogyan lehet így megteremteni a barokk miliőt?
Káel Csaba (K. Cs.): Sehogy. De nincs is rá szükség, hiszen a Herkules örökérvényű érzelmekről szól, s ennek a mai vetületére vagyunk kíváncsiak. Féltékenységi tragédia, amelyben erősen szerepet játszik a depresszió, a melankólia. Ezek az érzések Händel életét is átszőtték, a modern pszichológia szerint ennek több lenyomata akad a zenéjében. Egyébként bemutatásakor, 1745-ben szintén oratórikus formában hangzott fel a Herkules, később került csak színpadra. A szcenírozott előadásban lényeges, hogy a nézőt nem a hatalmas díszletek, hanem az apró, figyelemfelkeltő jelzések viszik el a megfelelő világba. A féltékenység megszületését, erősebbé válását, a folyamat pszichológiáját kell valahogyan megmutatni. Főleg világítással és egyéb effektekkel tudjuk mindezt előidézni, s a Müpa elvont terében húsz nagy kockát is használunk. Ezek az elemek a lelkiállapot jelzései. Így szűkülhet, tágulhat a tér. S a néző ráérezhet arra, mindez a nő mozgásterét, állapotát tükrözi. Fontos azonban, hogy ne legyen a produkció szájbarágós, megmaradjon a publikumnak a felfedezés öröme. Hiszen imádjuk a színházat, ha rájövünk valamire.
Vizin Viktória (V. V.) : Nekem azért tetszik ez a félig szcenírozás, mert szövegorientált vagyok, s így nem a mozgásé a főszerep. Szeretem azt a klasszikus, tradicionális előadást, amelynek lényege, hogy történetet adjunk át, és mellékes, hogy operát éneklünk. Az érzelmek ugyanis a kimondott szavakon keresztül hatnak. Nem a mozdulataimmal, hanem a hangommal, az arcommal, a szememmel igyekszem minél teljesebben elmondani a közönségnek az adott történetet, és ez működik, még négyezer fős nézőtereken is. Kisugárzásra van szükség, húzni kell magunkkal a publikumot. És ehhez nem kell mindig ordítani. Sokszor a pianissimo sokkal hatásosabb, mert arra odafigyelnek. Ehhez egyébként kiváló a Művészetek Palotája, mert fantasztikus az akusztikája, és olyan intimitással bír, ami kevés operaházra jellemző. Itt tényleg nyugodtan lehet pianóban énekelni, mert mindent gyönyörűen hallani. Természetesen meg kell tanulni az adott szólamot, de utána már nem az a legfontosabb, hogy kijön-e szépen a magas vagy a mély hang, hanem az, valóban el tudjuk-e mesélni, át tudjuk-e adni a közönségnek a darab mondandóját. Amikor az előadásról tárgyaltunk, az első kérdésem az volt, hogy milyen ruhában leszünk. Nagyon-nagyon befolyásolja a játékot. Ebben az előadásban pedig őrülési jelenetem is lesz?
K. Cs.: A Herkulesben az előadók nem kosztümöt, hanem mai, élő ruhákat viselnek. Nem rossz minőségű anyagból készülteket, nem rosszul szabottakat, hanem az adott karakternek a legpontosabban megfelelő öltözékeket. Ettől úgy vélem, a néző is érzi, frissebb a színpadi jelenlét. Ezért dolgozom szívesen a mai divattervező generációval, együtt voltunk főiskolások. Most Németh Anikó Maniert kértem fel, vele már közös produkciónk született.
? Ő volt a jelmeztervezője az első operarendezésének is, a Cosí fan tuttének, amely a Várban, a Dominikánus Udvaron került színre, és abban az előadásban Dorabellát már Vizin Viktória énekelte. Ő volt az első, aki Herkules feleségeként eszébe jutott?
K. Cs.: Igen, ideális erre a figurára, és már tizenhárom esztendeje, 1999 óta vártam, hogy ismét együtt dolgozhassunk. Az az előadás nemcsak az én első operarendezésem volt, hanem Viktória számára is az első Dorabellát jelentette. Akkoriban ő már sikerrel szerepelt a Wexfordi Fesztiválon és szerződést kapott a londoni Covent Gardenbe is. Emlékszem az első próbára, ahol volt egy gyönyörű hang, egy gyönyörű nő és egy szívemnek kedves deklamáció. Ez az éneklésnek lényeges kérdése, amelyet mostanában sajnos, gyakran elhanyagolnak. Azt mondják, hogy ez maradi dolog, pedig nagyon fontos. Az operai szituációt a deklamáció kezdi kibontani. Ha hiányzik, akkor nincs meg az a feszültség sem, aminek a színpadon meg kell jelennie.
V. V.: A Herkules karmesterének, Vashegyi Györgynek köszönhetően ismerkedtünk meg annak idején. Vele ugyanis 1998-ban, Kolozsvárott, egy Idomeneo-produkcióban dolgoztam együtt. Élveztem a Várban a Cosít, hiszen az is modern előadás volt, látványos jelmezekkel, sminkekkel. Nagyon újszerűnek számított abban az időben.
? S ezek szerint olyan emlékezetes előadást jelentett, hogy barokk darabra is vállalkozott miatta, hiszen Verdi, Bizet hősnőiként járja jelenleg a világot.
V. V.: Úgy éreztem, ideje megmutatnom, hogy képes vagyok erre is. Herkules felesége speciális szerep, nemcsak hangilag, hanem alkatilag is. Teljesen rám van írva. Élvezem azt is, hogy szabadságot kapok, improvizálhatok. Ezért szeretem a kortárs zenét, mert ott szintén lehet egyenes, levegős hang. Vagy erősebb a vibrato, nagyok a színváltások ? szóval van lehetőség a játékra. Verdinél erre nincs mód, ahogy Wagnernél sem. Ráadásul a barokk éneklési mód sem idegen a számomra, hiszen amikor beéneklek, akkor pianissimóban koloratúrázom. Ennek is köszönhető, hogy megmarad frissnek a hangom.
K. Cs.: Déianeira teljesen Viki szerepe. Iszonyatosan nehéz, hangilag és fizikailag is. Hét áriája, tíz recitatívója mellett egy duettben is énekel. De érdemes megtanulnia, mert biztosan fogják máshová is hívni erre a szerepre. A Herkules divatba jött, sokfelé játsszák a világban. Nem véletlenül, hiszen az angol zenekritikusok szerint a két legszebb angol opera egyike.
? Korábbi interjújában említette, hogy az erős női jellemek vonzzák, de mindegyik karakter megformálásánál saját magából indul ki, valós, a saját életéből vett élményeket ad a figurához. Így van ez Herkules feleségénél is?
V. V.: Én is nőből vagyok, bennem is megvan a féltékenység, de ezt szerencsére jelenleg nem gyakorlom a saját életemben, mert jó a partnerem. Fiatalabb koromban azonban az operában megjelenő fázisok nagy részén magam is keresztülmentem. Volt, amikor azt éreztem, ki tudnám tépni a másik haját. Előfordult az is, hogy hirtelen fellobbantam vagy egy napra teljesen meghaltam, mert úgy éreztem, magamra maradtam a problémával. Ebben a három órában, a Művészetek Palotája pódiumán, ezek a régi történeteim is megjelennek.
? Néhány évvel ezelőtt említette, hogy a szerepálmai közé tartozik a Werther Charlotte-ja. Megkapta már ezt a Massenet-hősnőt vagy a Carmen-szériát folytatja, amellyel mindenütt sikert arat a világban? A budapesti fellépés után melyik dalszínház következik?
V. V.: A Herkules után másnap már utazom vissza Chicagóba, hiszen ott élek a férjemmel és a két gyermekkel, de csupán egyetlen napot maradok, mert nagyon izgalmas felkérést kaptam. Szardínia a következő állomás, ahol Massenet Don Quichotte című operájában Dulcineát alakítom. Jó szerep és remek énekelnivaló. Nem ismertem ezt a darabot, de amikor felajánlották, beszereztem a kottát, és szerencsére franciául könnyen memorizálok. S úgy érzem, Massenet szelleme nagyon megérintett, mert ezután a felkérés után egyetlen nappal a glasgow-i és az edinburghi fesztiválra is meghívtak: Charlotte szerepére a Wertherben. A jövő szezonban tehát teljesül az álmom. Bár azóta van már újabb is. Salomét szeretnék énekelni, ezt hirdetem is mindenfelé, és úgy tűnik, elfogadják, hogy egy mezzo keltse életre Richard Strauss hősnőjét. Persze marad emellett a mostani repertoárom is, Preziosillaként hívnak egyre több helyre. Carmen-felkérésem is akad jócskán, bár ez a szerep nem a kedvencem. Nemsokára elérek a századik Bizet-előadáshoz, és utána nagyon szeretném másokra hagyni. Csak az a baj, hogy nem enged el a szerep? Viszont szívesen énekelnék többször, máshol is Déianeirát.
? Mennyire vonzó a mai publikum számára a barokk opera?
K. Cs.: A Művészetek Palotájának Fesztivál Színháza Monteverdi Orfeójával nyitotta meg kapuit, és úgy vélem, Vashegyi György barokk koncertjeivel komoly közönségbázist épített. Händel darabja, hiába több mint kétszázötven éves, ma is élő, a jelenkor emberéhez is szóló kompozíció. Annak az európai kultúrkincsnek a része, amellyel más kontinensek nem büszkélkedhetnek, és amelyre vigyáznunk kell, továbbépíteni, mert olyan ereje van, úgy tud hatni, mint semmi más.
