Hét alkotás az Azerbajdzsáni Filmnapokon

Film

Hét alkotás látható az Azerbajdzsáni Filmnapokon február 18. és 22. között három helyszínen, Budapesten, Szegeden és Pécsen.

A rendezvény az Azerbajdzsáni Köztársaság Nagykövetsége és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös szervezésében valósul meg. A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal tekinthetők meg, a vetítések ingyenesen látogathatók.

A február 18-i nyitóvetítésen Ilgar Najaf többszörös díjnyertes, Karlovy Varyban is bemutatott filmje, A gránátalmás kert lesz műsoron az Urániában. A festői környezetben játszódó családi dráma a látszólag békés felszín alatt munkáló értékválságról mesél. A bemutatón jelen lesz a film főszereplője, Gurban Ismailov.

Február 19-én szintén az Urániában mutatják be a Túl sok véletlen egybeesés című romantikus komédiát, amely egy New York és Baku között átívelő társkeresős, álruhás szerelmi történet. A vetítés vendége a rendezőnő, Ülviyya Könül lesz. Február 20-án ismeretterjesztő rövidfilmekből látható válogatás az Urániában, amelyekből az azeri tájakról és kézművességről tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ezután vidéki helyszíneken folytatódik a rendezvény. Február 21-én a szegedi Belvárosi Moziban Mirbala Salimli A vörös kert című lírai filmdrámája kerül vászonra. A megható történet főhőse egy fiú utódra vágyó tanár, akinek felesége egy betegség miatt nem tud teherbe esni. A vetítésen jelen lesz Gulzar Qurbanova, a film női főszereplője.

Végül február 22-én a pécsi Apolló moziban fejeződik be az Azerbajdzsáni Filmnapok Elchin Musaoglu Nabat című alkotásával, amely a karabahi háború miatt elnéptelenedő vidéket mutatja be egy magára maradó szegény parasztasszony történetén át. A film Azerbajdzsán Oscar-nevezettje volt, és 2014-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatták. Rendezője személyesen is ellátogat a bemutatóra.

Az elmúlt évtizedben Azerbajdzsánban több mint 25 játékfilm készült évente. A fiatal azerbajdzsáni rendezők új hulláma jelen van a világ vezető filmfesztiváljain, beleértve Cannes-t, Locarnót, Rotterdamot és Szarajevót.

Nyitókép: A gránátalmás kert