A Miskolc közeli bükkaranyosi cigánysoron született nyolc testvér közül negyedikként, apja bádogosként, majd éjjeliőrként kereste a család kenyerét. Gyerekként sokat olvasott, rajzolt, hallgatta az idősebbeket, a költészetet először a népdalok hozták el számára. Tizenhárom éves korában írta első versét, egy regény ihletésére készült elbeszélő költeményt egy cigánykaraván életéről, tizenhét évesen tűnt fel a sárospataki diáknapokon saját költeményeivel és szavalatával.
Még mindig csak másodikos gimnazista volt, amikor Domokos Mátyás közreműködésével napvilágot látott első verseskötete,
a Holtak arca fölé, a 31 költeményben a gyermekkor szenvedései, a cigánysors, népe hiedelmeinek mítosz- és rítusvilága, a közösségi sors és a személyes küldetés képei rétegződtek egymásra. A televízióba is behívták, de az egyik napról a másikra szerzett népszerűséget tehernek érezte, és majdnem összeroppant.
1972-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára, de egy év múlva otthagyta az intézményt. Bár úgy tűnt, hogy „felkarolta” a szocialista kultúrpolitika, ő nem vált a rendszer elkötelezettjévé. 1972. március 15-én azok között a fiatalok között volt, akik meg akarták koszorúzni Petőfi szobrát, és a rendőrség brutálisan, gumibottal oszlatta fel őket. Bari versben tiltakozott, s kijelentette: a szocialista társadalom alapja a félelem, csak áldemokratizmus van, nincs szabad véleménynyilvánítás. E nyilatkozataiért meghurcolták, a perifériára szorult, ő később azt mondta: ha volt is politikai hangütése verseinek, az csak abból származott, hogy működött az erkölcsi érzéke. Jóllehet katonai szolgálatra alkalmatlannak minősült, mégis behívták, s amikor a megaláztatások miatt öngyilkosságot kísérelt meg, börtönre ítélték.
Ezután fordított, cigány népköltészetet gyűjtött, 1975 és 1977 között a debreceni egyetem néprajzi tanszékének hallgatója volt, de karakán kiállása miatt innen is mennie kellett.
Ezután szabadfoglalkozásúként népmeséket, balladákat gyűjtött, népköltészetet és mai francia költőket fordított, tanulmányokat írt. Autentikus színes grafikákat készített köteteihez, ezekből kiállításokat is rendezett itthon és külföldön, lemezt adott ki, 1982-ben Gödöllőn ő rendezte az első cigány néprajzi kiállítást. Folklorista tevékenységét kiegészítette nyelvészeti, irodalmi és történeti kutatásokkal, a cigányság teljes szellemi örökségében gondolkodott. Személyes sorsa is rendeződött, családot alapított, és Budapestre költözött.
A hagyományokat jobban őrző, erősen archaikus erdélyi és romániai cigánytörzseket is fölkereste, a Görgényi-havasokban éppúgy járt, mint a Duna-deltában. A kiváló néprajzos Bari a cigány elnevezést megfelelőbbnek tartja a románál, erről így írt: „Az Európa-szerte elismert-elkönyvelt cigány kifejezést nem érzem sértőnek, rosszízűnek, sőt nagyon is értékes nyelvi örökségnek.” Szerinte a roma szó néprajzi szempontból is körülhatárolt fogalom, csak egy a cigány csoportok közül.
A Holtak arca fölé óriási lökést adott a magyarországi cigány irodalomnak, sikere más cigány származású szerzőket is inspirált, felébresztve bennük az önkifejezés vágyát. További verseskönyvei közül (Elfelejtett tüzek, A némaság könyve, A varázsló sétálni indul, 21 vers, Díszletek egy szinonimához – képversek, Csönd) nem egyet idegen nyelvekre is átültettek. Kötetet nem túl gyakran publikált, mert saját bevallása szerint költeményei nem könnyen születtek, elkészültükhöz sok belső érlelődésre volt szüksége.
Az életművét összegző A mozdulatlanság örökbefogadása című kötet 2018-ban látott napvilágot.
A visszahúzódó alkatú Bari Károly ritkán vállal szereplést, felolvasásokat, a politikától igyekszik távol maradni. Ugyanakkor úgy érzi, hogy a nagyon mély előítéletek megszüntetése érdekében úgy közelítheti egymáshoz a cigányságot és a többségi nemzetet, ha ezt a kultúrát mások számára is befogadhatóvá tudja tenni.
A magát magyar költőként meghatározó Bari soha nem adott verset cigány antológiába, mondván: a származás nem esztétikai kategória.
Művészetének elismeréseként 1984-ben József Attila-díjat, 1992-ben Déry Tibor-díjat, 1996-ban Soros-életműdíjat kapott, 2001-ben pedig átvehette a Kossuth-díjat a cigányság érzés- és gondolatvilágát újszerű poétikai eszközökkel ábrázoló költészetéért, a roma kultúrát megismertető és népszerűsítő sokoldalú művészi munkásságáért. Ugyanebben az évben Kodály Zoltán-díjjal, 2004-ben Hazám-díjjal tüntették ki, 2019-ben Magyar Örökség díjat kapott. 2018-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává, 2019-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választották.
Nem tartja valószínűnek, hogy az alkotás fölragyogása csak az alkotó akaratán múlik: „A tehetség fénye mellett talán kell ehhez valami más is. Persze lehet, hogy ezt a valamit valakinek hívják” – mondta.
Nyitókép: Bari Károly Kossuth-díjas költő, műfordító, folklórkutató, grafikus. Fotó: Bánkuti András
