Hiánypótló tartalom rossz cím alatt

Rock and roll hősök

A könyvbemutatót megelőzően Vass Norbert, a Beatkorszak.blog szerkesztője bemutatta A hősöm és én címmel kiírt pályázatuk nyerteseit.

Az első helyezett, Bán Szabó Laura kamaszkori élményét elevenítette fel, amikor kedvenc sztárja, Németh József és barátai énekeltek neki a postahivatalban. A második Szabadkainé Ágoston Eszter megírta, miként ismerkedett össze harmincnyolc éve férjével egy Dinamit-koncerten. A szintén második Völgyi Béla Tibor, újságíró, a Mini Art-űr fuvolistája, archív fotóit nézegetve idézte fel a „régi szép rock and roll időket”.

Árnyékmunkások

A Hangok és ütemek sorozat a magyar könnyűzenei szcéna meghatározó szereplőinek életműinterjúit tartalmazza. Nem kizárólag zenészek, hanem roadok, szervezők, műsorvezetők megszólaltatásával átfogó képet igyekszik nyújtani a magyar pop-rock életről.

Izgalmas, hogyan érnek össze a szálak a nagy képben, amikor bemutatjuk ugyanazokat az eseményeket különböző szempontokból

– mondta Murzsa Tímea szerkesztő.

A kötet egyik szereplője, Kurucz Attila, az 1973-as diósgyőri popfesztivál kitalálója és egyik szervezője már iskolásként szervezett.

– Ahogy a legnagyobbak, úgy én is a nulláról indultam, mindenféle előképzettség nélkül – idézte fel. – Egy középiskolai kirándulásra szerveztem ételt. Az volt a kezdet.

Amikor Tolcsvay Béláék rendszeresen felléptek a miskolci Ifjúsági Házban, akkor eszmélt, s

Tolcsvay Béla és Kurucz Attila visszaemlékezései érzékletes képekben mesélik el, miként dolgozott együtt muzsikus és szervező.

Murzsa Tímea kiemelte a hetedik kötet záró interjúit a Rottenbiller utcai zenei könyvtárról – amely a Szabó Ervin Könyvtár tagintézményeként működött –, ahol progresszív és alternatív zenei gyűjteményt hoztak létre, s ahol Hont Péter mellett Kály-Kullai Károly drogprevenciós zenei foglalkozásokat tartott.

Hihetetlen gazdag lábjegyzetek segítik a megértést azok számára, akik még nem éltek a hetvenes években.

Legyen a történelemoktatás része a könnyűzene

Korszakok a beatkorszakban címmel szervezett előadást a Magyar Zene Házában tavaly decemberben a Beatkorszak projekt, amelynek előadásait most kötetbe gyűjtötték.

– Erről írtam a könyv előszavában, hiszen nem kizárólag a szűken vett beatkorszakról szól a kiadványunk – fogalmazott a szerkesztő.

Az egyik szerző, Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, újságíró vesszőparipájának tartja, hogy a közoktatásban hogyan mennek át a történelemkutatás eredményei, amelyeknek része a pop-rock zene.

Siker, ha már legalább néhány mondat erejéig megjelenik a tankönyvekben a könnyűzene

– szögezte le.

Pillantsunk bele a kötetbe.

Szarvák Tibor szociológus tanulmánya szerint azonnal megjelentek nálunk is az új stílusok. „A magyar beatmozgalom korszakolásának egyik kulcstörténete, hogy mikor és hogyan reagáltak a változásokra a zenészek.” Az ötvenes-hatvanas években változtak a hagyományos művelődési keretek, a művelődési házak váltak a kultúra átadásának új terepévé, ahol elindult a klubmozgalom. A korabeli statisztikák szerint négymillióval emelkedett a műsoros estek látogatóinak száma.

Koszits Attila úgy fogalmaz: „a rock and roll, mint új zenei nyelv, a konzervatív ízléssel szemben jött létre, mintegy generációs ügyként, ellenkulturális jelenségként.

A kultúrakutató, művészeti szakíró, zenész kifejti: a diktatúra a hagyományos könnyűzenét támogatta, konzerválta. A Szabad Európa Rádióból jutott be az országba az új muzsika, illetve a BBC magyar adásain keresztül. De sokan hallgatták a Radio Luxemburg műsorait is, amelyek révén terjedt el az úgynevezett luxemburgi stílus, azaz a rock and roll és a beat. „Ez a stílus hatott a konzervatív BBC programkínálatára is, amelyben alig-alig volt hallható beatzene” – állapítja meg Koszits Attila.

Valuch Tibor történész, egyetemi tanár az államszocializmus ifjúsági szubkultúráját, társadalmi és divatjelenségeit vizsgálja tanulmányában.

– így a történész, aki kifejti: a hippik az elidegenedett fogyasztói társadalommal szemben anarchisztikusan lázadó, hosszú hajú fiatalok voltak, míg a csöves magyarországi, generációs alapon létrejött szubkultúra a hetvenes évek második felétől. A punkok pedig a konszolidált társadalmi viszonyokkal fordultak szembe a nyolcvanas években.

A Rockmúzeum vezetője, Bálint Csaba, színpad- és hangtechnikai áttekintéssel vázolja fel a pop-rock műfaj korszakait. „A műszaki eszközök keresztmetszeti kérdései a könnyűzenének, amelyek híján nem beszélhetnénk az elmúlt hatvan év pop-rock zenéjéről” – szögezi le.

Takács Tibor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára történésze a könnyűzene környékén végzett állambiztonsági munkákat igyekszik szakaszokra bontani, s megvizsgálja, mennyiben fedik e szakaszok a könnyűzene fejlődésének szakaszait. Alapvető változásként értékeli, amikor már a beatzenébe beleszületett, azt ismerő tisztek dolgoztak az állambiztonságnál. A belső reakció elhárítás, azon belül a kulturális elhárítás és főleg az ifjúságvédelem foglalkozott a könnyűzenével.

Csatári Bence Vitatkozó jólfésült elvtársak című dolgozatában kifejti: „a cím egy budapesti pártbizottsági tag, Orbán László 1962. októberi elszólásából ered, amikor kifejtette: ne történhessen meg az, hogy két jólfésült elvtárs közül az egyik jónak, a másik rossznak tartja a művészeti életet.” Két évvel azelőtt Orbán kijelentette: gyakran a kommunistáknak sincs egységes véleménye művészeti kérdésben. „Ezért is nehéz megmondani, mettől meddig tartottak a könnyűzenében a művelődéstörténeti korszakok” – mutat rá a történész, hozzáfűzve: az MHV és az ORI korszakai nem feltétlenül követték a nagypolitika, a politikatörténet korszakait.

Bajnai Zsolt egyfajta hanghordozó-technikai áttekintésre és korszakolásra vállalkozott. A Beatkorszak projekt vezetője szerint: „a könnyűzene nem lett volna a tömegkultúra része, ha a terjesztését segítő kommunikációs technika nem fejlődött volna a zenével együtt. Gondoljunk bele, mi lett volna, ha Mozart idejében fejlődik a hangtechnika a közelmúltéhoz hasonló szintre, tömegekhez eljuttatva zenéjét, amit a rajongók hazavihetnek.”

Fotók: Antal Dániel / Kultúra.hu