Csak pereg, pereg a varrógép, a hófehér textilen pedig lassan arcok, növények, kotyogós kávéfőző, kis csésze válik láthatóvá. Marozsán Erika naplója ez: a színésznő 2005 óta varrja személyes filmjét, amelyben szerepei, karakterei mellett életének jelentős pillanatai is megelevenednek. Ezek az individuális művek és a Je Suis Belle tervezőpáros e hímzéseket felhasználó ruhái láthatók a Deák Erika Galériában.
Nagyon izgalmas problémákat vet fel ez a kiállítás: vannak ezek a nagyon személyes, nagyon érzékeny és nagyon beszédes hímzések, amelyek valóban naplóként szolgálnak, tehát ilyenformán intimek, rejtve a kíváncsi szemek elől. Marozsán Erika magánmitológiája elevenedik meg itt. Azonban abban a pillanatban, ahogy a hímzések rákerülnek egy öltözékre, kikerülnek a magánszféra nyújtotta biztonságból, közszemlére téve publikussá válnak. A kérdés az, hogy miként változnak a varrógéppel elmesélt történetek azáltal, hogy kilépnek a nyilvánosságba.
A Je Suis Belle-ruhák az appropriation art, tehát a kisajátítás művészetének eszközével élve használják a hímzéseket. Ebben az értelemben a Marozsán-alkotások idézetként értelmezhetőek az öltözékeken, azok jelentését újrakonstruálják, szélesebb teret nyitnak a számukra.
A térben három Je Suis Belle-ruha jelenik meg. Érdekes, hogy már ezek installálása sem szokványos: nem próbababákon vagy vállfákon lógnak, hanem farudakra és egy faállványra rögzítették őket, így inkább szoborként vagy festményként tekintünk rájuk. És ilyen értelemben ez a három ruha kilép a divat skatulyái közül, és sokkal inkább Marozsán Erika és a Je Suis Belle közös művészeti alkotásaivá válnak. Ha így nézzük, akkor megintcsak előtérbe kerül egyfajta személyes szál, hiszen a művészek saját személyes élményeikből dolgoznak.
A tér közepére állított rajzfilm kabát a színésznő és az alkotópáros közti kommunikációra is reflektál: a kabátra hímzett figurák és tárgyak kis jelenetekké állnak össze, a karakterek mintha beszédbe elegyendének egymással.
Aztán ott van még a két mitológiai alak ihlette ruhaköltemény. Ezek a könnyű, finom tüllökből kialakított öltözékek leginkább azért fognak meg, mert éppolyan érzékenyek és lágyak, mint maguk a hímzések. A Vénusz-ruha arany flitterei és fűrészelt gyöngyei a szerelem és a vágy istennőjét rajzolják ki. Az alakból végtelen fény árad.
A Daphné-ruha rózsaszín és arany flitterekkel játszik, a felsőrészre applikált hímzésen pedig a babérágakkal körbevett nimfa alakja tűnik fel, amint Apolló szerelme elől menekülve babérfává változik.
Ezeket a ruhákat egészítik ki Marozsán individuális szövevényei, amelyek a kiállításon szürreális freskókká állnak össze. A korábban önállóan értelmet nyert alkotások így egy történet részévé válnak.
Van például sok-sok karakteres portré, amelyeket egybefűztek, egy történetté gyúrtak a kiállítás rendezői. Érdekes, hogy ezek az arcok saját személyiséggel bírnak, azonban ahelyett, hogy megnyílnának előttünk, kerülik a tekintetünket, nem néznek ránk, magukba záródnak. Izgalmas az is, hogy Marozsán sok helyen meghagyta a kilógó cérnákat, így érdekesen szétfolyó lett a végeredmény.
A galéria egy másik falán úgy szőtték egybe a munkákat, hogy úgy tűnjön, mintha azok egy napot vagy akár egy egész hetet mesélnének el. Nincs hozzájuk ugyan magyarázat, azonban nagyon beszédes ez a kapcsolat, az egyes elemekbe akár még a saját életünket is beleolvashatjuk. Vannak itt növények, ételek, kávé, tea, személyek, mintha az életünk apró-cseprő dolgai lennének dokumentálva: ezt ettem, ezt ittam, ezt láttam, ezzel találkoztam aznap.
Az itt látható hímzések közül hetet átemeltek egy fekete textilre, amelyek így szintén összeolvashatók egy rövidebb történetté. A legizgalmasabb mégis az az installáció, amely 33 hímzésből áll össze. Ezeken szintén többféle dolgot látunk: virágokat, majd lassan feltűnik, hogy a növények egy része különféle testrészeket fog közre.
És ahogy a két, nagyméretű, egy-egy várandós nőt ábrázoló hímzést alaposabban szemügyre vesszük, ráébredünk, hogy itt egy igen erős szimbólum képződik le: a terhesség mint a nő kivirágzása. A testrészeket körülölelő növények így már láthatóan az anyaméhet jelenítik meg, amelyből egy szem, egy kéz, egy láb, egy orr sarjad.
A kiállítás július 31-ig látogatható.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
