Hírmozaik – december 23.
Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia, Klaus von Dohnányi magyar egyetemnek ajándékozza könyvtárát, 62 ezer cipősdoboznyi adomány gyűlt össze idén, bejárják Kínát a MÁV szimfonikusok, online hozzáférhetők Liszt Ferenc, Weiner Leó és Farkas Ferenc kéziratos kottái.
Klaus von Dohnányi a Közszolgálati Egyetemnek adományozza könyvtárát
Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára, valamint Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója, korábbi berlini magyar nagykövet szerződést írt alá arról, hogy a 97 éves szociáldemokrata politikus, Willy Brandt kormányának utolsó élő tagja közel húszezer kötetes könyvtárát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek ajándékozza. Az egyetem a gyűjteményt a Ludovika Főépületében kialakítandó Dohnányi-társalgóban helyezi el, az adományozó halálát követően.
Klaus von Dohnányi 1928-ban született Hamburgban, édesapja Hans von Dohnányi (1902–1945) jogász, akit a zsidómentésben és a Hitler elleni összeesküvésben való részvétele miatt 1945. április 8-án Sachsenhausenben kivégeztek. Édesanyja Christine Bonhoeffer, a nácik által szintén meggyilkolt evangélikus teológus, Dietrich Bonhoeffer testvére. Klaus von Dohnányi nagyapja, a pozsonyi születésű zeneszerző és zongoraművész Dohnányi Ernő (1877–1960), aki pályafutását Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal együtt kezdte, majd a II. világháborút követően egy hamis vád miatt végleg el kellett hagynia hazáját, Floridában telepedett le, ahol az ötvenes években többször is vendégül látta egyetemi tanulmányaikat folytató unokáit, Klaust, és a később világhírű karmesterré váló Christophot (1929–2025).
A könyvtár legfőbb tematikus súlypontjai a 20. századi történelem, elsősorban a német nemzetiszocialista államhatalommal szembeni ellenállás és a szociáldemokrácia története, valamint az 1945-öt követő időszak nemzetközi kapcsolatai. Mindezt kiegészítik a Dohnányi család történetére vonatkozó kötetek és számos művészeti album. Klaus von Dohnányi Nemzeti érdekek című kötete 2023-ban jelent meg magyarul, napjaink világpolitikai helyzetéről szóló elemzései folyamatosan jelennek meg újságokban, folyóiratokban.
Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia
A szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján – adja hírül az MTI.
Bergendy Péter Balázs Béla-díjas filmrendező nevéhez az utóbbi években olyan nagy sikerű filmek rendezése fűződik, mint a Post mortem, a Trezor vagy A vizsga. Dénes Zoltán operatőri munkájával számos emlékezetes filmben találkozhattak a nézők, köztük az MMA-portrék – „…hogy hasznára lehessek…” – Portréfilm Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatóról, a Betyárjáték és a Szemben a Keleti széllel: A film című alkotásokban. Hábermann Jenő producer számos jelentős magyar film megszületésében működött közre, többek között A Hídember, a Mansfeld, a Magyar Passió és az Ember maradj – Az Ákos-sztori. Mécs Mónika producer nevéhez olyan nemzetközileg is elismert filmek kötődnek, mint a Testről és lélekről, az Akik maradtak, A feleségem története és a Csendes barát. Poós András koproducerként és producerként is számos emlékezetes film létrejöttében működött közre, többek között az Üvegtigris 2, a Made in Hungaria és a Bibliotheque Pascal című alkotásokban.
Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat
Idén 62 ezernél is több cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat. Az ajándékokat minden esztendőben rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyan családokhoz és intézményekhez, ahol gyakran más nem is kerül a karácsonyfa alá. Ebben az évben országszerte 434 gyűjtőponton várták az adományokat, és a december 19-ig tartó kampánnyal a segélyszervezet túllépte meghirdetett idei célját, amely 60 ezernél több ajándék összegyűjtése volt. A munkatársak és az önkéntesek összesen 62 ezer 450 darab ajándékcsomagot juttattak el a gyermekekhez – olvasható az MTI tudósításában. Sok meglepetés érkezett például határon túlra, Kárpátaljára, a háború következményeit megszenvedő, idén apa nélkül karácsonyt váró családokhoz, vagy magyarországi látássérült fiatalokhoz. A legtöbb adományt a hátrányos helyzetű térségek településein osztották ki az önkéntesek.
Kínai koncertturnéra indul a MÁV Szimfonikus Zenekar
Egyhetes ázsiai koncertturnéra kapott meghívást a MÁV Szimfonikus Zenekar. A december 26-tól január 2-ig tartó turné során négy nagyszabású hangversenyt adnak három városban – Sanghajban, Pekingben és Hsziningben –, rangos egyetemi és városi koncerttermekben, a Beijing Eurovista Arts Promotion Co. Ltd. szervezésében.
A hangversenyeket Csurgó Tamás vezényli, két koncerten közreműködik a nemzetközileg elismert fiatal zongoraművész, Tim Zhang is. A műsorok közös íve a közép-európai zenei hagyomány és a magyar zenekultúra bemutatása, miközben a program a helyi közönség felé is nyit: a klasszikus repertoár mellett egy kínai népdalfeldolgozás is megszólal gesztusként a fogadó ország közönsége felé.
A két ünnep között is dübörög a Fonó
December 27-én első lemezét mutatja be a számos formációból ismert Szlama László és Bergics András duó, vagyis a Budapest Folk Duo. Vendégként érkezik a Narun (Caspar Thorpe & Babcsán Bence), az est táncházzal zárul, ahol a Kaptza muzsikál.
Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák és a Kollár Klemencz Kamarazenekar adnak koncertet 28-án. A 29-ei év végi világzenei esten az Ötödik Évszak, Nagy Csomor András és zenekara és a Tárkány Művek játszik.
A Fonó hagyományos évzáró jazzestjén 30-án a Juhász Gábor Trió Holló Aurél közreműködésével mutatja be a Stories From The West Side anyagát. A Halper–Hendrix World friss megközelítésben idézi meg Jimi Hendrix örökségét: a jazz, a világzene és a rock határvidékén születő hangzásban Balogh Kálmán és Szokolay Dongó Balázs is szerepet kap. Az est harmadik formációja, Orbán György együttese Coltrane inspirációjára építve saját szerzeményeket és újragondolt témákat szólaltat meg.
A Fonó Folk Szilveszteren, a legjobb táncházi éjszakán a Magyarpalatkai Banda, a Talléros Együttes és a Poklade húzza hajnalig.
Online hozzáférhetők Liszt Ferenc, Weiner Leó és Farkas Ferenc kottakéziratai
Az OSZK és az idén fennállásának százötvenedik évfordulóját ünneplő Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) között formálódó együttműködés nyitányaként három nemzetközi jelentőségű magyar zeneszerző életművének javával, csaknem tízezer oldallal gyarapodott az ingyenesen, jó minőségben hozzáférhető kottakéziratok köre a Copia elnevezésű tartalomszolgáltatásban – adta hírül az MTI.
Magyarországon a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközponton kívül a nemzeti könyvtár zenei gyűjteménye őriz összesen 53 Liszt-autográfot. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Weiner Kuratóriuma engedélyével válhattak hozzáférhetővé Weiner Leó kompozíciói. Farkas Ferenc hagyatékát egy évtizeddel ezelőtt, 2015-ben helyezte el az OSZK-ban Farkas András (1945) karmester, a zeneszerző fia. A hagyatékban található több mint nyolcszáz kottakézirat feldolgozása idén fejeződött be, amelyből az évforduló alkalmával százhúsz tételből álló válogatást tesznek közzé a jogörökös engedélyével.
Címlapfotó: Klaus von Dohnányi német politikus, Hamburg első polgármestere. Fotó: Markus Scholz / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP