Hírmozaik – december 5.
Átadták a Magyarország 365 fotópályázat díjait, újabb Demjén-rekord, filmsiker az Erkel színpadán, kortárs textil a Régi Művésztelepen, Nagy Feró Hamletje.
Átadták a Magyarország 365 fotópályázat díjait
A hetedik alkalommal meghirdetett, az ország legnagyobb fotókezdeményezésére idén is rendkívül sok, több mint 44 ezer kép érkezett amatőr és profi fotósoktól. Összesen hat kategóriában díjazták az alkotásokat, amelyek Magyarország természeti kincseit, építészetét, kultúráját és közösségi életét mutatják be.
Kaiser Ottó Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés hét év alatt összesen 256 770 képet gyűjtött össze.
A szakmai zsűri által odaítélt kategóriagyőzelmeket többek között Göblös Igor (Állat- és növényvilágunk), Fáth Ádám (Tájaink és kertjeink), Nagy Péter (Építészetünk és városaink), Takács Gergely (Kultúránk és művészetünk), Balogh Dávid (Sporteseményeink) és Koncz Márton (Közösségi élményeink) szerezték meg.
Az első helyezettek nettó 2 millió forintos, a zsűri különdíját (Pál Márk: Éles kanyar) elnyerő fotós pedig szintén nettó 2 millió forintos díjazásban részesült.
A Hogyan tudnék élni nélküled? újabb rekordja
A Demjén Ferenc ikonikus slágereire épülő Hogyan tudnék élni nélküled? továbbra is rendíthetetlen sikert arat a hazai mozikban. A tavaly december 12-én debütált alkotás, amely a kilencvenes évek balatoni nyarainak hangulatát, a fiatalságot és a szerelmet hozta el a vászonra, példátlan teljesítményt ért el: több mint egymillió nézőt vonzott, egy teljes éve, 52. hete folyamatosan műsoron van, ezzel újabb rekordot döntve a kortárs magyar filmek között.
„Nagyon büszke vagyok rá, hogy újabb rekordot döntött a film, hiszen az elmúlt évtizedekben nem volt példa arra, hogy egy alkotás egy évig folyamatosan a mozik kínálatában szerepeljen. Ennek a sikernek pedig egyszerű oka van: a nézők kiapadhatatlan szeretete és érdeklődése” – mondta Kirády Attila, a film producere.
A jubileum alkalmából nyereményjátékot hirdettek: a december 4–10. között jegyet váltó nézők filmes relikviákat és exkluzív forgatáslátogatást nyerhetnek.
Csúcsot döntött az Erkel Színház
Minden idők legnagyobb magyarországi színházi jegyértékesítését produkálta az Erkel Színház a Szente Vajk rendezte, februárban műsorra kerülő Hogyan tudnék élni nélküled? című musical iránti hatalmas érdeklődésnek köszönhetően. December 1-jén már a déli órákban kígyózó sorok álltak a pénztár előtt, este pedig az online értékesítési platformon indult példátlan roham a jegyekért.
„Soha egyetlen magyar színházi értékesítés nem ért el ekkora sikert, nem volt még ekkora roham színházi előadások jegyeivel kapcsolatban” – tájékoztatta Szokolay Zsolt, az InterTicket üzletfejlesztési igazgatója az Erkel Színházat.
A vásárlási roham olyan rendszerterhelést okozott, amit korábban csak kiemelt sportesemények és világszintű koncertek alatt tapasztaltak. A nagy érdeklődés miatt több tízezer vásárló érkezett egyszerre az online felületre.
Szente Vajk, a színház vezetője elmondta, hogy az idén musicalszínházként megújult Erkel az elmúlt három hónapban összesen több mint 150 ezer jegyet értékesített, ami egyedülálló a hazai színházi életben.
Kortárs textilművészeti kiállítás Szentendrén
Örökölt minták címmel nyílik ingyenesen látogatható kortárs textilművészeti kiállítás december 12-én a Szentendrei Régi Művésztelepen.
A tárlat a transzgenerációs örökségek, a tudattalanul hordozott minták és a belső traumák feldolgozásának kérdéseit járja körül a textilművészet eszközeivel. A közlemény szerint a kiállított művek „a hagyomány és az önismeret metszéspontján állnak”, és a textilek szálain keresztül mutatják be, hogyan határozzák meg elődeink történetei személyiségünket.
A tárlaton 13 művész – köztük Attalai Zita, Ferencz Karolina, Horváth Lóczi Judit és Richter Sára – alkotásai láthatók. A megnyitón Schell Gergely tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta tart előadást Mi visszük át – transzgenerációs örökségeink címmel.
A kiállítás kurátorai Jusztusz Noémi és Pallós Anna Lídia. Az Örökölt minták 2026. február 1-ig tekinthető meg.
Jön az idei utolsó Hamlet
Az idei színházi évad egyik kiemelkedő sikere a Sicc Production nevéhez fűződik, amely Nagy Feró 1984-es punk-rock Hamletjét vitte színpadra az Akvárium Színházi Műhelyben. A fiatal társulat produkciója egész évben telt házzal futott, és december 8-án látható utoljára az idei évben.
A kritika által is elismert előadás (amelyről az egyik lap megállapította: „olyan erő ez, amit csak a frissen létrejött társulatok lendülete tud megteremteni”) egy új szintre emelte a punk-rock operát. A társulat tagjai nem csupán eljátsszák, de saját hangszereiken keltik életre a darab markáns zenei világát, fűszerezve jó adag iróniával és erős színészi jelenléttel. A rendező, Krasznai Vilmos hangsúlyozta, hogy a Sicc Production fő célja a generációk megszólítása és a zenei világok megismertetése. „Most egy 40 éves punkzenével igyekszünk beszélni minket foglalkoztató témákról és helyzetekről” – tette hozzá.
A darabban a Sicc Production alapítói, Fülöp Kristóf, Kerek Dávid, Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, Sas Zoltán, Turi Péter és Vatamány Atanáz állnak színpadra. Vendégművészként Gálhidy Sára csatlakozik a csapathoz Ophélia szerepében.
A december 8-i előadás az év lezárása, de nem búcsú: a Hamlet jövőre is műsoron marad. A társulat már most gőzerővel készül a 2026-os év új bemutatóira, így a közönség a jövőben is számíthat a Sicc Production energikus, újító előadásaira.
Címlapfotó: MTI/Kocsis Zoltán