? Amikor 2006-ban beszélgettünk, szenvedélyesen mesélt arról, hogy egy évvel korábban alig adott koncertet, mert tanult. Borzasztóan izgatta az újdonság: improvizációt tanult, illetve egy új művet, amelyet önnek írt Benjamin Juszupov. Mi a legfontosabb, ami mára a ?tanulós évből? kikristályosodott?
? Számomra az improvizáció a művészet egyik módja. Tudom, a klasszikus zeneművészettel nem szokás ma összekötni. Sőt: elfeledett előadásmódnak minősül, ha valaki rögtönöz. Tökéletesen meg tudom érteni, ha egy előadóművész így gondolja, ha nem izgatja az, hogy saját maga is komponáljon, akár csak pár másodpercben adja hozzá a magáét a kottában leírtakhoz. Olyan sok jó zeneművet szereztek kitűnő zeneszerzők, hogy joggal föltehető a kérdés: miért van szükség új zenére, arra, hogy valaki újat találjon ki, akár egy régi mű előadása közben, a pódiumon? Hiába van sok remek régi zenemű, újakra van szükség. Ez a reflexió a mi korunkra.
? De miközben rég megírt művet játszik, miként teremthet egyensúlyt, hogy a hagyományt ne dobja el, ugyanakkor ma, elevenen szólalhasson meg?
? Nem szabad kidobni azt, ami jó, csak azért, mert régi. Éppen az az érdekes: mi lehet ma is érvényes benne, ébreszt-e ma kérdéseket bennünk? Az improvizáció tanulásához egy élet sem elegendő, de éppen ezzel lehet keresni a lehetőséget, hogy párbeszédet folytassunk. A régi elődeinkkel és a mai nézőinkkel is. Sok jó zeneművet írtak már, de például Mozart idejében Mozart vagy Haydn stílusában improvizáltak a művészek. Most lehet úgy improvizálni, mint ahogy Sosztakovics vagy például Schnittke komponált.
? Fontos momentum ebben az ön számára a szabadság?
? A szabadság fontos számomra, de sokan félreértik az improvizációt, amely nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk. Figyelni kell, éberen, mert soha nem tudhatjuk, mi történik a következő pillanatban. Ha jó dzsesszmuzsikusokat megkérdezünk, mi az improvizáció, az szabadságot jelent-e, azt mondanák, hogy nem. Egyáltalán nem. Eleve csak az tud jól improvizálni, aki előtte rendesen megtanulta az alapokat. Ez kemény munka.
? Az előbb a párbeszédet említette, a dzsesszmuzsikusoknál az is érdekes, ha valaki nem szólistaként, egyedül játszik, a többiekkel mennyire tudnak egymásra hangolódni.
? Köztük folyamatos párbeszéd folyik. Aki már improvizál, az tudja: ez a legszigorúbb diszciplína. Ha ma nem komponálna senki, akkor nem lenne képük az utódainknak a mai korról. Mikor valaki rögtönöz, az nagyon érdekfeszítő, különös momentum.
? Az előadó személyiségétől válhat azzá.
? Ettől személyes élményt nyújthat a régi mű is. Paganini, Liszt, Chopin ? ők ezt mindannyian tudták. Schubert, Mozart, Beethoven szintén. A jelentős zeneszerzők maguk is improvizáltak.
? Említette már többször, hogy szeretne írni saját magának egy hegedűversenyt. Ez még csak ígéret magának?
? Ez még álom, de úgy hiszem, eljön az a nap. Nem ma, nem is holnap, de készülök rá. Ezért is tanultam klasszikus zenei improvizációt. Most nagyon elfoglalt vagyok, háromféle foglalkozásom is van, játszom, vezényelek és tanítok is, az utóbbit szintén hihetetlenül fontosnak tartom. Egyébként a fiatalokat mindig biztatom, hogy sajátítsák el minél tökéletesebben a technikát, tanulják meg pontosan és jól előadni azt, amit a kottában látnak, de rögtönözzenek bátran! A háromféle foglalkozás mellett családom is van. De ahogy kiszakítottam az időt 2005-ben a tanuláshoz, mert nagyon izgatott a dzsessz és a klasszikus zenei improvizáció, úgy meg fogom teremteni ehhez is a lehetőséget.
? Ha már a családját említette: mikor járt utoljára otthon, Oroszországban?
? Az otthonom Monacóban van, ott élek a családommal. Monaco és London között ingázom. De éppen nemrég jártam Oroszországban, Jurij Bashmettel játszottam Szocsiban. Csajkovszkij-koncertet adtunk februárban, remekül sikerült az a pár nap.
? Otthon érezte magát?
? Úgy gondolok erre a kérdésre, mint egy fára, amelynek vannak gyökerei, azokból táplálkozik. Az embernek nagyon fontosak a gyökerei.
? Vannak olyan művészek, akik úgy vélik, ha eltépik a gyökereket, azok nem erednek meg máshol.
? A gyökereim sokat jelentenek számomra, ahogy az is, hogy a szibériai Novoszibirszkben születtem, ott voltam gyerek. Különlegesen pezsgő szellemiségű, gazdag zenei hagyományokkal büszkélkedő városban. Oroszországban éltem 13 éven át. Fiatalon eljöttem, régóta Nyugat-Európában élek. Mivel fontos számomra a családom, velük pedig Monacóban élek, így ott van az otthonom. De nagyon szoros gravitációt jelent számomra az orosz művészet, a zene, az orosz kultúra. Ezért meghatározó számomra, amikor visszatérhetek Oroszországba, vendégként.
? Amikor leszáll a repülő önnel, mondjuk, Moszkvában, ahol a nagyszüleinél élt hétéves korától, akkor sem érzi úgy, hogy megérkezett?
? Rengeteget vagyok úton. Ha valahol három napnál többet töltök, már úgy érzem, hogy megérkeztem. Főleg, ha visszatérek valahová, ahol jó koncertre, publikumra emlékszem, ahol barátaim vannak. A magyar zenészeket különösen tisztelem, közülük sokan éppen azért olyan jók, amiről az elején beszélgettünk: vannak erős hagyományok, amikre építhetnek, és tudnak improvizálni. Ettől nem lesznek ?hűtlenek?, sőt. Egyszer dolgoztam Roby Lakatossal, Franciaországban. Ott álltunk a színpadon, ő improvizált, én meg, mivel nem tudtam, nagyot néztem. Rémesen éreztem magam. Pedig leírtak nekem pár dolgot előtte, de hiába. Hirtelen elvesztettem a hangjegyeket. Azt se tudtam, hol vagyok. És akkor elkezdtem improvizálni. Aztán csak azt hallottam, hogy azt mondja valaki: yeah, man.... Más világ nyílt ki.
