A Corvina kiadásában Tessék mondani, milyen vallású? címmel az elmúlt hetekben jelent meg ez a könyve; mondhatom, nem lehet letenni, mert ha elolvasott egy kis történetet az ember, felcsigázott érdeklődéssel lapoz rögtön a következőre, vajon milyen huncutságot talál az újabbikban.
Például Illyés Gyula és Szabó Lőrinc esetét Paul Éluard-ral, amely már legendává növekedett. Sumonyi itt leírja a hiteles történetet, amit Illyés mesélt el neki. Éluard gyakran járt Tihanyban, sokat sétálgattak együtt; egyszer szövetkeztek Szabó Lőrinccel – aki ugyancsak Tihanyban tartózkodott –, hogy tréfálják meg a francia költőt.
Lőrinc leheveredett a kert aljában, és a közelben tehenét legeltető parasztembertől elkérte kajla kalapját, a fejébe csapta, úgy várta őket. Illyés és Éluard a népek műveltségéről beszélgettek, miközben Lőrinchez értek, aki egyik kezében a tehén kötelét, a másik kezében pedig könyvet tartott. – Á, könyvet olvas? – csodálkozott a francia. – Igen, felelte Lőrinc, persze franciául; legeltetés közben művelődik az ember. – És mit olvas? – Valéryt. – Éluard-nak fel se tűnt, hogy anyanyelvén társalognak. Végül Illyés kajánul azt kérdi Lőrinctől: – Ismer egy Éluard nevű költőt? – Hogyne, ismerem. – És mi a véleménye róla? Hát, azt mondja, a szürreális korszakát jobban kedveli, mint a mostani szocialista-realistát. Na, persze kiderült a beugratás, de Éluard majdnem elhitte, hogy parasztemberrel beszélget.
Vagy ott van Tersánszky esete. 1944 októberében két demizson borral megy haza; szembetalálkozik két fekete ruhás fegyveressel, két civilt kísérnek. Az egyik nyilast ismeri, gyenge tehetségű munkásköltő; rákiált: mit csinálsz, te szerencsétlen?! Az meg hogy parancsot kapott, kísérje ezt a két zsidót a Margit hídhoz. A Margit híd messze van, így Tersánszky, add nekem ezt a két embert, adok értük egy demizson bort. Megegyeztek, ő meg hazakísérte azt a két embert.
De ezzel nincs vége a történetnek, mert amikor a háború után a népbíróság elé állították ezt a költőt, Tersánszky jelentkezett tanúnak; kérte, hogy engedjék el, nem rossz ember az. Nem rossz? Hiszen a Dunához akarta kísérni azt a két embert, és ha maga nem menti meg őket egy demizson borral, meg is teszi. Hát ez az! Mondom, hogy jó ember! Elkérhette volna mind a két demizson bort!...
Karinthy Ferenc (Cini) hecceit sokan ismerik, itt is szerepel kettő. Az egyik egy telefonbetyárkodás. A diktatórikus időkben, amikor Füst Milán Párizsba utazott, a társaság Cinivel meg Örkénnyel az élen kiszámította, hogy mikor érhetett Hegyeshalomra, és egy határőr tiszt nevében Cini felhívta Barabás Tibort, az Írószövetség elnökét, hogy leszedtek a vonatról valami Füst nevű írót, mert negyven dollárt találtak beépítve a cipőjébe. Barabás kétségbeesetten próbált intézkedni, kérte a telefonhoz az idős írót, akit most Örkény utánozott… El kell olvasni, fantasztikus színjáték, Cini mindig hajlamos volt az ilyenre.
Sumonyi a szigligeti alkotóházban, külföldi utazások során, de számos más alkalommal is gyűjtögette ezeket a vidám históriákat. Némelyiknek szemtanúja is volt, mint például a Fészek klubban rendezett, Weöres Sándor világa című szerzői estnek. A műsor végén megkérték a költőt, olvasson fel egy verset az akkor megjelent, Egybegyűjtött írások című kötetéből. Weöres kötélnek állt; azt mondta, felolvassa a Cigány románcot, előbb persze cigányul, aztán magyarul.
Kérte a feleségét, Károlyi Amyt, hogy adja kezébe a könyvet. Vaskos könyv volt, elkezdett benne kényelmesen lapozni. Végig a háromszázhuszonharmadik oldalig, de nem találta. „Úgy látszik, nem ebben van…” Kérte a másik vaskosat, azt is szépen végiglapozta, néma csendben várakozott a közönség, de Weöres nem találta. Hosszú percek teltek el. – Na, nem baj – mondta sokára, akkor elmondom fejből… De először talán cigányul…
Sumonyi kiváló költő és prózaíró, de éppen olyan kiváló vezetője volt a Rádiószínháznak, ahol a fenn felsorolt írók közül többen is szerepeltek hangjátékaikkal. Sajnos ez a remek műhely már a múlté. Kitűnő színészek játszották a szerepeket, és amíg a felvételekre vártak a híres Pagodában kávézgatva, sztoriztak, szájról szájra jártak az anekdoták; kedvenc „műfaja” volt ez a művészvilágnak. Sumonyi történetei visszarepítenek az elmúlt évtizedekbe, és miközben derülünk rajtuk, megismerhetjük belőlük az ötvenes, hatvanas évek irodalmi légkörét is.
Nyitókép: Weöres Sándor, Illyés Gyula és Károlyi Amy 1965-ben
Fotók: Fortepan / Hunyady József
