DEBRE20230608018.jpg

Hungarikum gálakoncert lesz Debrecenben

Hungarikum gálakoncertet rendez a Coopera július 20-án a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon: a több mint száz színpadi közreműködőt felvonultató koncert a magyar zenei hagyományokon keresztül idézi meg a kulturális értékeket.

A csaknem 80 perces hangversenyen a legnagyobb magyar zeneszerzők műveiből hallhat majd részleteket a közönség: a gálaest megidézi többek között Bartók Béla, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán és Kálmán Imre legismertebb dallamait. A zenés színház, így az opera és az operett nagyjai mellett a Hungarikum gálakoncert a népzenének és a néptáncnak is adózik, de felcsendülnek a gazdag zenei motívumainkból táplálkozó klasszikus világslágerek is Johannes Brahms Magyar táncain keresztül.

Az egész estés zenei utazás során olyan énekművészek lépnek színpadra, mint Kriszta Kinga, Mester Viktória, Boncsér Gergely és Molnár Levente. A szólistákat a több mint 170 éves Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara kíséri, Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. Az esten közreműködik a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekara is.

Ez is érdekelheti

A vallásszabadság törvénye is hungarikum

Erdély történetének egyik kimagasló szellemi vívmánya biztosította a négy bevett vallás szabadságát azáltal, hogy a világon először foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot.

Hungarikum lett a székelykapu és a lángos

A Hungarikum Bizottság döntése értelmében hungarikummá vált a székelykapu mint a faragóművészet és a díszítőművészet értékét őrző, hagyományos erdélyi építészeti elem, amely a székelyföldi régió házainak bejáratánál és kertek kapuinál látható.

Hungarikum lett höveji csipke és a pozsonyi kifli

A Hungarikum Bizottság döntése értelmében a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten Nagy István agrárminiszter.

Szakmai együttműködés keretében segítik a hungarikum kutyafajták fennmaradását

A hungarikum kutyafajták egészséges fennmaradásának elősegítését, valamint képességeik és genetikai sokféleségük megőrzését célzó szakmai együttműködési megállapodást írt alá Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora és Fernandez Diaz Daniel, a HUKOSZ – Magyar Ebfajták Szövetségének elnöke szerdán Budapesten.