000_339M37X (1).jpg

A Gandalfot is alakító Sir Ian McKellent kórházban ápolják, miután tegnap leesett a színpadról

A 85 éves színész várhatóan teljesen és gyorsan felépül majd, miután tegnap leesett a színpadról a Player Kings londoni előadásán.

McKellen John Falstaffot játszotta a Player Kings című produkcióban, amelyet Robert Icke adaptált és rendezett Shakespeare IV. Henrikéből. A londoni West Enden található Noël Coward Színházban játszott darab egy verekedős jelenetében történt a baleset, a veterán színész közvetlenül a közönség elé esett le a színpadról, amelynek egy része azt gondolta, hogy ez is a cselekmény része. Végül a színház személyzete és két, a közönség soraiban ülő orvos segített a bajba jutott színésznek.

Az orvosok szerint McKellen jó hangulatban van, és várhatóan teljesen felépül. Legtöbben A Gyűrűk Ura Gandalfjaként ismerik, de látható volt az X-Men filmekben is, és számos színpadi szerepet játszott hat évtizedes pályafutása során. A Shakespeare-karakterek sem idegenek tőle, volt már II. Richárd, Macbeth és Lear király is. McKellen Tony-díjat nyert az Amadeusért, több Laurence Olivier-díjat kapott már, valamint két Oscar- és több BAFTA-díjra is jelölték.

A baleset után a színházat kiürítették, a darabot pedig törölték, hogy McKellennek legyen ideje pihenni és felépülni.

A cikk forrása itt olvasható.

Ez is érdekelheti

Sir Gary lett Gary Oldmanből

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó Gary Oldman Oscar-díjas színészt. A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.